A Győri Püspökség Körlevelei, 1948

Tartalomjegyzék

2 vagy pedig úgy beszél, amint a köznyelv szokott akkoriban és ma is szólani a mindennapi élethez tartozó számos dologról, még a műveltebb egyé­nek körében is». Mert a «szentírók, vagy helye­sebben — Szent Ágoston szavait használva — az általuk szóló Szentlélek6 nem akarta az embere­ket megtanítani a látható dolgok belső össze­tételére, hisz ez nem mozdítja elő senkinek az üdvösségét».7 Méltán vonatkoztatjuk a mondotta­kat a rokontudományokra, kivált a történelemre : voltaképen hasonló módon cáfolhatjuk meg az ellenfelek megtévesztő állításait és védhetjük meg támadásaikkal szemben a Szentírás történeti hitelét.8 Nem szabad továbbá tévedéssel vádolni a szentírót akkor sem, amikor a kéziratmásolók követtek el pontatlanságot vagy amikor valamely hely igazi jelentése kétséges. Végül teljesen lehe­tetlen a sugalmazást csupán a Szentírás néhány részére szűkíteni, vagy megengedni azt, hogy a szentíró tévedett. Hiszen az isteni sugalmazás nemcsak hogy egymagában kizár minden téve­dést, hanem azt oly szükségképen zárja ki és űzi el magától, amilyen szükségszerű az, hogy Isten, a legfőbb Igazság, semmiféle tévedés szerzője nem lehet. Ez az Egyház ősi és következetes hite.9 Éppen ezért ezt a tanítást, amelyet oly nagy komolysággal fejtett ki elődünk, XIII. Leó, mi is tekintélyünk latbavetésével előterjesztjük és sür­getjük, hogy azt mindnyájan buzgón kövessék. Azonfelül szorgalmazzuk, hogy napjainkban is éppen olyan készségesen engedelmeskedjenek XIII. Leó tanácsainak és buzdításainak, mint azt ő a maga idejében oly bölcsen elvárta. Idővel ugyanis, jórészt a fejét mindenütt felütő raciona­lizmus elhamarkodott nézetei folytán, új és nem csekély nehézségek és kérdések vetődtek fel, s kivált a keleti vidékek számos helyén kiásott vagy fölkutatott régi emlékek újszerű tájékozó­dást idéztek elő. Ezért elődünk, apostoli tisztje tudatában, hogy a katolikus kinyilatkoztatás kiváló forrása még biztosabban és bőségesebben álljon az Úr nyája használatára és még inkább, hogy azon egyáltalán csorba ne essék, azt kívánta: «legyenek sokan, akik kiállanak és hajthatatlanul kitartanak a Szentírás védelme mellett, és minde- nekfölött azok fordítsanak naponkint fokozódó buzgalmat a Szentírás olvasására, átelmélkedésére és magyarázó kifejtésére, mint méltányos, akiket az isteni kegyelem az egyházi rendbe szólított».10 Ezért XIII. Leó, aki már régen dicsérte és jóvá­hagyta a domonkosrendiek általános rendfőnöké­nek buzgólkodása révén alapított, s a szent köny­vek tanulmányozását célzó, jeruzsálemi iskolát —- azt a kijelentést tette róla, «hogy a szentírási tanulmányok nem kis lendületet kaptak onnan és még nagyobbat remélnek»11 —, életének utolsó évében új módot adott arra, hogy a «Providen- tissimus Deus» körlevélben annyira ajánlott tanul­mányok napról-napra tökéletesedjenek és haté­konyabban előmozdíttassanak. 1902 okt. 30-án kelt «Vigilantiae» kezdetű apostoli levelével ugyanis Bizottságot, vagy mint ma hívják, Com- missio-t létesített, amelynek tagjai nagytekin­télyű férfiak, «föladatuk az, hogy minden erejük­kel odahassanak, hogy az Isten szavát oly kiváló módon tanulmányozzák, amint azt a mai idők megkívánják, hogy az ne csak a tévedés minden árnyalatától legyen ment, hanem minden merész vélekedés is távoltartassék tőle.»12 E Bizottságot elődeink példájára mi is megerősítettük és hatás­körét gyarapítottuk. Szolgálatát, mint már a múltban is, többször igénybe vettük, hogy a szent könyvek magyarázóitól megkapjuk a kato­likus szentírásmagyarázat ama józan törvényeit, amelyeket a szentatyák, az egyháztanítók és maguk a pápák hagyatékoztak reánk.13 2. XIII. Leó utódainak tevékenysége. X. Pius művei. Ezzel kapcsolatban helyénvalónak találjuk, hogy megemlékezzünk mindarról a jelentős és hasznos munkáról, amellyel több elődünk ugyan­abból a célból hozzájárult a Leó-féle szerencsés kezdeményezéshez és amely annak, mondhatni, kiegészítése és gyümölcse. X. Pius mindenekelőtt arra akart biztos módot szolgáltatni, hogy bőség­ben legyenek olyan tanítók, akiket komolyságuk és kellő tudásuk ajánl arra, hogy a katolikus isko­lákban a szent könyveket magyarázzák. E végből létesítette a szentírási doktorátus és licenciátus néven ismert akadémiai fokozatokat, amelyeket a Bibliai Bizottság (Commissio Biblica) adomá­nyoz.14 Azután törvényt tett közzé arra vonat­kozóan, milyen módszert kell követni a szent­írási tanulmányokat illetően a papnevelőkben. A cél nem csupán az, hogy a növendékek a ma­guk számára fölfogják és megismerjék a szent­könyvek erejét, külső sajátságait és belső értékét, hanem hogy könnyen és haszonnal tudjanak az Isten igéjének szolgálatába szegődni és az isteni sugalmazásra írt könyveket minden támadással szemben meg tudják védeni.15 Végül az volt az elgondolása, hogy Rómában a felsőbb szentírási tanulmányok végzésére központ létesüljön, amely a lehető leghatékonyabban mozdítsa elő a szent- írástudományt és a vele kapcsolatos tanulmányo­kat az Egyház szellemében. Ezért megalapította a Pápai Bibliai Intézetet (Pontificium Institutum Biblicum), azon volt, hogy nagytekintélyű tanárai legyenek, a kellő fölszerelése meglegyen, meg­szabta törvényeit, megállapította fegyelmét, e pontban kifejezetten is XIII. Leó «üdvös és cél­szerű intézkedései szerint» igazodva.16 XI. Pius alapításai. Mindezt tökéletesítette végezetül közvetlen elődünk, boldogemlékű XI. Pius. Elrendelte töb­bek közt, hogy a papnevelőkben senki sem tanít­hat Szentírást, hacsak a szentírási tanulmányok végeztével nincs törvényes birtokában a Bibliai Bizottság vagy a Bibliai Intézet által adott aka­démiai rangfokoknak. Kívánta azonfölül, hogy e rangfokozatok ugyanazokat a jogokat biztosítsák és ugyanolyan hatályúak legyenek, mint a hit- tudományi és egyházjogi tudományos rangfoko­zatok. Úgy intézkedett, hogy senkinek sem lehet

Next

/
Thumbnails
Contents