A Győri Püspökség Körlevelei, 1947

Tartalomjegyzék

4

Miután az Egyházi Törvénykönyv all. könyvnek a szerzetesekről szóló második részében a szerzetesjog szorgos összegyűjtése, megvizsgálása és pontos kicsiszolása után a tökéletesség kánoni állapotát nyilvános szempontból is többszörösen megerősítette, és boldogemlékű XIII. Leónak «Conditae a Christo»9 kezdetű halhatatlan consti- tutiójával megkezdett művét bölcsen befejezve, az egyszerű fogadalmas kongregációkat a szorosan vett szerzetesek közé sorolta, a tökéletesség kánoni állapotának fegyelmében semmiféle kiegészítés nem látszott szükségesnek. Az Egyház azonban nagylelkűségében és igaz anyai érzületében a szerzetesi törvényhozáshoz hasznos kiegészítés végett rövid fejezet csatolását látta indokoltnak. A Törvénykönyvben (XVII. cím,

II. könyv) a tökéletesség kánoni állapotát illetően az Egyház eléggé azonosította a szerzetekkel a sokszor egyházi és sokszor világi szempontból is érdemes ama társaságokat, amelyek, jóllehet, a tökéletes kánoni állapot teljességéhez szükséges bizonyos jogi ünnepélyességeknek, mint amilyenek a nyilvános fogadalmak, híjával voltak (488. kán. 1, 7 ; 487.), de egyebekben a tökéletes élet lényegére vonatkozó dolgokban benső hasonlatossággal és mintegy szükségszerűséggel kapcsolódnak az igazi szerzetekhez.

Mindezek bölcs és szeretettel teljes elrendezésével a lelkek ama széles rétegéről történt gondoskodás, akik a világ elhagyása után a tökéletesség megszerzésére egyedül és kizárólag rendelt, szorosan vett új kánoni állapotot kívánják követni. De a jóságos Üdvözítő, aki személyválogatás nélküí10 minden hivőt ismételten meghívott11 a tökéletesség mindenütt való követésére és gyakorlására, csodálatos gondviselésével úgy intézkedett, hogy az annyi bűnnel megrontott világban is — főleg napjainkban — a választott lelkek számos olyan csapata virágozzék, akiket nemcsak az egyéni tökéletesség vágya fűt, hanem a világban maradva, Isten különös segítségével új, a kor követelményeinek kiválóan megfelelő társas életformát találjanak, melyben a keresztény tökéletesség megszerzésére felette alkalmas életet folytathatnak.

Az egyes hívek tökéletességre való nemes törekvését a belső lelki fórumban szívből a lelkivezetők bölcseségébe és jóindulatába ajánljuk. Most ama társaságokkal foglalkozunk, amelyek az Egyház színe előtt az ú. n. külső fórumban iparkodnak tagjaikat mintegy kézen vezetve a komoly tökéletesség útjára vezetni. Nincs itt szó a keresztény tökéletességre őszinte szívvel törekvő valamennyi világi egyesületről sem. Csak azokról gondoskodunk most, amelyek a belső alkotmányukban, hierarchikus központi kormányzati rendszerükben teljes és feltétlen önátadásukban — amit a tulaj donképeni tagoktól kívánnak —, a szeretetszolgálat és apostolkodás gyakorlási módjában a tökéletesség kánoni állapotához, különösen pedig a nyilvános fogadalom nélküli társaságokhoz lényegben szorosan hasonlítanak, jóllehet, a szerzetesi közös élettől elütő külső formák között élnek.

Ezek a társaságok, melyeknek ezután «Institutum saeculare»lesz a nevük, Isten különös sugallatára először a múlt század első felében keletkeztek,

hogy hűségesen «kövessék a világban az evangéliumi tanácsokat és nagyobb szabadsággal végezzék azokat a szeretetszolgálatokat, melyek gyakorlásától az idők mostohasága miatt a szerzetescsaládok részben vagy egészben el voltak zárva».12 Mivel az ilyenfajta régebbi «intézmények» jól beváltak és munkájukkal és cselekedetükkel mindinkább bebizonyították, hogy tagjaiknak szigorú és okos kiválogatásával, lelkiismeretes és tartós kiképzésével, kiegyensúlyozott, komoly, de amellett mozgékony életmódjukkal, Isten különös támogatásával és a kegyelem segítségével a világban is biztosan megvalósítható önmaguk Istennek való eléggé szoros és hatékony, nemcsak belső, hanem külső, csaknem szerzetesi átadása; és azt is beigazolták, hogy ez az intézmény az emberek közé való behatolásnak és az apostolkodásnak felette alkalmas eszköze, «azért a híveknek ezeket a társaságait, épúgy mint az igazi szerzetesi kongregációkat, a Szentszék nem egyszer dicsérettel13 illette».

Ezeknek az intézményeknek szerencsés fejlődése napról-napra világosan megmutatta, milyen sok szempontból szolgálhatják eredményesen az Egyház és a lelkek ügyét. A tökéletes életnek mindig és mindenütt való folytatására, annak több olyan esetben való vállalására, amikor a törvényes szerzetesi élet vagy lehetetlen, vagy pedig alkalmatlan, továbbá a tökéletes és teljes meg- szentelődésre feláldozott életükkel való bensőséges és mindennapi érintkezés útján a családok, a különböző foglalkozási ágak és a világi társadalom jelentős keresztényi megújítására, a sokoldalú apostolkodásra, a hely, idő vagy egyéb körülmények miatt a papoknak és szerzeteseknek tilos vagy hozzáférhetetlen munkakörök betöltésére ezek a «Világi Intézmények» könnyen fel- használhatók. Másrészről a tapasztalat szerint nem hiányoztak a nehézségek és veszedelmek sem, amelyeket a szerzetesi ruha külső segítségének, a közös élet támogatásának, a püspökök felügyeletének és a gyakran távollévő elöljárók ellenőrzésének hiánya a tökéletességnek ez a szabadabb útja néha, sőt igen könnyen magával hozottT Megkezdődött a vita az intézmények jogi természetéről és a Szentszéknek azok jóváhagyásánál követett eljárási módjáról is. Érdemesnek tartjuk itt megemlíteni a Püspökök és Szerzetesek Szent Kongregációjától kiadott «EcclesiaCatholica» kezdetű rendeletet, amelyet boldogemlékű elődünk, XIII. Leó pápa 1889 augusztus 11-én megerősített.14 Ez a rendelkezés nem tilalmazta ugyan az ilyenfajta intézmények dícséretét és jóváhagyását, azonban kijelentette, hogy amikor a Szent Kongregáció ezeket az intézményeket dicséri vagy jóváhagyja, akkor nem mint az ünnepélyes fogadalmas szerzeteket vagy egyszerű fogadalmas kongregációkat akarja dicsérni vagy jóváhagyni, hanem csupán mint jámbor társulatokat, amelyekben a mai egyházjogi fegyelem egyéb követelményein kívül szoros értelemben vett szerzetesi fogadalom nincsen. Ha mégis előfordulnak fogadalmak, azok magánjellegűek csupán, nem pedig nyilvánosak, amelyeket az Egyház nevében a törvényes elöljáró vesz ki. Azonkívül e társulatok — tette hozzá a Szent Kongregáció — azért részesülnek dicséretben és megerősítésben, hogy a saját