A Győri Püspökség Körlevelei, 1944

Tartalomjegyzék

‘20

által, azaz helyzetében különbözik attól az egységtől, mellyel Isten a menny lakóit emeli boldogítva magához».1 Márpedig abban az istenszínlátásban valami teljesen kifejezhetetlen módon alkalmunk nyílik arra, hogy elménk szemével, íensőbb megvilágosítás segítségével, szemléljük az Atyát, a Fiút és a Szentleiket, az örökkévalóságon át közelről legyünk jelen az isteni Személyek eredéseinél és olyan öröm boldogítson bennünket, amely egészen hasonló ahhoz, mely által a szent és osztatlan Háromság boldog.

Nem tekintenők azonban teljesnek azt, amit eddig Jézus Krisztus misztikus Testének a Fejjel való szoros kapcsolatáról előadtunk, ha legalább egy keveset ne tennénk hozzá a legm. Oltári- szentségről, amely által ez a kapcsolat e halandó életben mintegy csúcspontját éri el.

Az Eucharisztia, az egység jele.

Krisztus Urunk ugyanis úgy akarta, hogy ez a csodálatos, soha eléggé nem magasztalható egyesülés, mely isteni Főnkkel egybefűz minket, különösképpen az Oltáriszentség áldozata által nyilvánuljon meg hívei előtt. Hisz ebben az áldozatban az oltár szolgái nem csupán Üdvözítőnket helyettesítik, hanem az egész misztikus Testet és minden hivőt is; meg aztán bár egyedül a pap szava teszi, hogy a szeplőtelen Bárány jelen legyen az oltáron, mégis a keresztény hivők maguk is felalánlják azt a pap keze által közös imádságukkal, mint kedves, dicsérő és engesztelő áldozatot az Egyház közös szükségleteiért. És amint az isteni Megváltó kereszthalála által önmagát, mint az egész emberi nem Fejét ajánlotta fel az Örök Atyának, úgy ebben a «tiszta eledeláldozatban»1 2 is nem csupán önmagát mint az Egyház Fejét ajánlja fel mennyei Atyjának, hanem önmagában misztikus tagjait is, mert hiszen mipdet, a gyöngéket és erőtleneket is mérhetetlen szeretettel zárja szívébe.

Az Eucharisztia mint szentség pedig az Egyház egységének eleven és valóban csodálatos képe — hiszen az átváltozásra kerülő kenyér is sok búzaszemből ered és mégis eggyé válik ;3 — ez a szentség magát a természetfeletti kegyelem

1 Cf. Divinum illud : A. S. S., XXIX, p. 653,

2 Mai., I, 11.

3 Cí. Didache, IX, 4.

Szerzőjét adja nekünk, hogy a szeretet Lelkét merítsük belőle és ez által arra késztessen bennünket, hogy már ne a magunk életét éljük, hanem Krisztusét, és közösségi Testének minden tagjában magát a Megváltót szeressük.

Ha sokan lesznek, a mai szomorú viszonyok között, akik az Oltáriszentség színe alatt rejtőző Krisztus Urunkhoz úgy ragaszkodnak, hogy sem nyomorúság, sem szorongatás, sem éhség, sem mezítelenség, sem veszedelem, sem üldözés, sem kard nem szakíthatják őket el Krisztus szereteté- től r1 akkor a szent‘Lakoma, melynek gyakoribb, a gyermekkorban kezdődő használata nem a Gondviselés intézkedése nélkül éppen korunkban állt helyre, kétségtelenül forrásává válhat ennek a lelki erősségnek, hiszen a keresztényeket nem ritkán hősies tettekre is tudja tüzelni, erősíteni.

HARMADIK RÉSZ.

LELKIPÁSZTORI BUZDÍTÁS.

TÉVEDÉSEK AZ ASZKETIKUS ÉLETBEN.

Ha a keresztény hívek kegyelettel fogadják, helyesen értik és szilárdan megtartják ezt a tanítást, Tisztelendő Testvérek, akkor könnyebben őrizkedhetnek majd azoktól a tévedésektől, melyek onnan erednek, hogy egyesek önkényesen feszegették ezt a nehéz kérdést a katolikus hit nagy kárára, és így a hívek lelkét nemkevéssé megzavarták.

Hamis «miszticizmus».

Akadnak ugyanis, akik nem veszik eléggé figyelembe, hogy Pál apostol étről a kérdésről csak átvitt értelemben beszélt, és nem különböztetve meg kellőképpen a fizikai test, a morális test, a misztikus test sajátos és egymástól eltérő jelentését, hamis egység-fogalmat állítanak fel; ugyanis isteni Megváltónkat és az Egyház tagjait egy fizikai személyben akarják egyesíteni, összeötvözni s egyrészt isteni sajátságokat tulajdonítanak az embernek, másrészt Krisztus Urunkat tévedéseknek és a rosszravaló emberi hajlam részesévé teszik. Az ilyen hamis tan távol áll a katolikus hittől, a Szentatyák tanításától, de

1 Cí. Honi.. VIII, 35.