A Győri Püspökség Körlevelei, 1944
Tartalomjegyzék
21 ellenkezik a nemzetek Apostolának felfogásával és véleményével is; hiszen Szent Pál egybekapcsolja ugyan valami csodálatos egyesüléssel Krisztust és az Ő titokzatos Testét, de szembe is állítja egyiket a másikkal, mint Jegyest a Jegyessel.1 Hamis «(juietizmus». Nem kevésbbé tér el az igazságtól azoknak a veszélyes tévedése sem, kik abból a titokzatos kapcsolatból, mely mindannyiunkat Krisztushoz fűz, valami egészségtelen úgynevezett, qnietizmust igyekeznek levezetni; e felfogás minden keresztény lelki életét és az erényekben való haladását egyedül az isteni Lélek tevékenységének tulajdonítja s kizárja és háttérbe szorítja azt a velejáró, mintegy segítő munkát, melyet nekünk kell végeznünk. Nyilvánvalóan senki sem tagadhatja, hogy Jézus Krisztus Szent Lelke az egyetlen forrás, melyből minden természetfeletti erő az Egyházra és annak tagjaira árad. Hiszen amint a zsoltáros mondja, «az Űr adja a kegyelmet és dicsőséget».1 2 Hogy azonban az emberek kitartsanak a szentség gyakorlatában, hogy buzgón gyarapodjanak a kegyelemben és az erényekben, továbbá, hogy ne csak maguk törjenek serényen a keresztény tökéletesség csúcsai felé, hanem tőlük telhetőleg másokat is erre tüzeljenek, mindezt csak akkor akarja művelni a mennyei Lélek, ha az emberek maguk is nap-nap után szorgos munkával közreműködnek ebben. Mert amint Szent Ambrus mondja : «nem az alvóknak jutnak a mennyei adományok osztályrészül, hanem a törekvőknek.3 Hiszen ha már e halandó testünk ! * tagjait is csak szüntelen gyakorlat teszi erősekké és egészségesekké, sokkal inkább áll ez Jézus Krisztus szociális Testére, melyben mindenegyes tag megtartja szabadságát, öntudatos cselekvésmódját. Ezért van, hogy aki azt mondta : «Élek, pedig már nem én, hanem Krisztus él bennem»,4 habozás nélkül állítja : «Az Ő kegyelnie (t. i. Istené) nem volt . bennem eredménytelen, sőt valamennyiüknél többet munkálkodtam, nem ugyan én, hanem Isten kegyelme énvelem».5 1 Cf. Eph., V, 22—23. 2 Ps., LXXXIII, 12. 3 Lxpos. Evang. sec. Luc., IV, 49; Migne, P. L., XV, 1626. 4 Ga!., II, 20. 6 I Cor., XV, 10. Nyilvánvaló tehát, hogy ez a megtévesztő tanítás nem a keresztény hívek lelki haladására használja fel a szóban forgó misztériumot, hanem sajnálatos módon romlásukrá fordítja. A szentségi gyónásra és az imádságra vonatkozó tévedések. Ilyen eredménnyel jár azoknak a téves* nézete is, akik szerint nem kell oly nagyra becsülni a bocsánatos bűnök gyónását, és többre tartják azt az általános bűnvallást, melyet Krisztus Jegyese naponként tesz az Úrban vele egyesült fiaival, mikor a papok Isten oltárához közelednek. Kétségtelen, hogy mint jól tudjátok, Tisztelendő Testvérek, sokféle és nagyon dicséretes módon lehet e bűnökre bocsánatot nyerni; de ahhoz, hogy napról-napra serényebben haladjon valaki az erény útján, nagyon is ajánlatosnak tartjuk a gyakori szentgyónás jámbor szokását, melyet nem a Szentlélek sugallata nélkül vezetett be az Egyház, mert hiszen e szokás növeli a helyes önismeretet, erősíti a keresztény alázatosságot, gyökeresen kiírtja az erkölcsi hibákat, szembeszáll a lélek hanyagságával és lanyhaságával, megtisztítja a lelkiismeretet, erősíti az akaratot, lehetővé teszi az üdvös lelkivezetést, és magának a szentségnek erejével gyarapítja a kegyelmet. Gondolják hát meg azok, akik az ifjabb papság soraiban a gyakori szentgyónás becsülését csökkentik, vagy gyengítik, hogy Krisztus Szellemétől idegen, Üdvözítőnk misztikus Testére nézve pedig káros dolgot művelnek. Vannak továbbá, kik szinte nem is tartják hatékonynak imáinkat, és kik arról igyekeznek, az embereket meggyőzni, hogy az a könyörgés, melyet magánosán emel valaki az Istenhez, keveset ér és voltaképpen inkább a nyilvános, az Egyház nevében végzett imának van értéke, mert az Jézus Krisztus titokzatos Testéből ered. E/. helytelen felfogás : hiszen isteni Megváltónk nemcsak Egyházát egyesíti szorosan magával mint szeretett jegyesét, hanem az Egyházban minden egyes hivő lelkét is, és nagyon vágyakozik arra, hogy különösen a szentáldozás után bensőségesen társalogjon velük. És bár a nyilvános, közös imádság, mély magából az Anyaszentegyházból ered, Krisztus Jegyesének .méltósága folytán minden mást felülmúl : mégis minden imádságnak megvan a maga méltósága, ereje, és minden ima
