A Győri Püspökség Körlevelei, 1944
Tartalomjegyzék
10 Tisztelendő Testvérek, miért írja oly gyakran Pál apostol, hogy Krisztus bennünk és mi Krisztusban vagyunk. De mélyebb bizonyítékkal is megerősíti állítását. Krisztus ugyanis, amint azt föntebb részletesen kifejtettük, Lelke által van bennünk jelen. Ezt a lelket közli velünk, és úgy működik bennünk általa, hogy azt kell mondanunk : azt az isteni tevékenységet, melyet a Szentlélek a lelkekben kifejt, Krisztus is műveli bennünk.1 «Akiben nincs meg Krisztus lelke, mondja az Apostol, az nem Krisztusé ; ha azonban Krisztus bennetek van ... a lélek él a meg- igazulás által.»1 2 Krisztus Leikével való egységünk azzal az eredménnyel is jár, hogy mind azok a képességek, erények és lelki ajándékok, melyek a Fejben, mint azok adományozójában kiváló módon gazdag bőségben vannak meg, az Egyház minden tagjára átszármaznak, sőt aszerint, hogy milyen fokozatot foglal el a tag Krisztus misztikus Testében, napról-napra tökéletesednek is. így aztán az Egyház mintegy a Megváltó kiegészítése és teljessége lesz ; Krisztus ugyanis minden szempontból szinte beteljesedik az Egyházban.3 Ez a kifejezés magyarázza meg Szent Ágoston gondolatát, melyet röviden említettünk már : hogy a misztikus Fő, Krisztus és az Egyház, mely itt a földön mintegy második Krisztusként az Ő személyét képviseli, hogyan alkothat egy új embert, melyben a kereszt üdvszerző műve állandósul és az ég a földdel összekapcsolódik : Krisztust értjük, a Főt és a Testet, az egész Krisztust. A Szentlélek bennünk lakik. Jól tudjuk, milyen sűrű fátyol borítja ennek a titokzatos tanításnak a megértését és kifejtését, és hogy milyen homályba burkolja kutató elménk gyöngesége az isteni Megváltóval való egységünknek, különösen pedig a Szentlélek lelkűnkben való lakozásának hittitkát. Azonban a helyesen és kitartóan végzett kutatás, az ellentmondó nézetek vitája, amennyiben az igazság szeretete és az Egyház iránti köteles engedelmesség irányítja, e tárgyra is értékes világot vethet, 1 Cf. S. Thom., Comm. in Ep. ad Eph., cap. II, lect. 5. 2 Rom., VIII, 9—10. 3 Cf. S. Thom., Comm. in Ep. ad Eph., cap. I, lect. 8. s ez által ezek a szent tudományok valóban előrehaladnak. Nem kárhoztatjuk hát azokat, akik különböző utakra térnek, egymástól eltérő felfogást követnek, s így igyekeznek elérni, tőlük telhetőén megvilágosítani Krisztussal való csodálatos egységünknek ezt a misztériumát. Ha azonban nem akarnak a valódi tantól, az Egyház helyes tanításától eltévelyedni, tartsák magukat ahhoz a közös és vitathatatlan tételhez, hogy el kell vetni a misztikus egyesülésnek minden olyan módját, mely által a keresztény hívők bármily szempontból elhagynák a teremtmények rendjét és helytelenül az istenségbe hatolnának, úgyhogy akárcsak egyetlen egy isteni tulajdonságot is sajátjuknak lehessen mondani. Azonkívül azt is véssék minden kétséget kizáróan elméjükbe, hogy ezekben a kérdésekben mindent a Szentháromság közös megnyilatkozásának kell tekinteni, amennyiben ezekben Istenről mint legfőbb létrehozó okról van szó. Arra is ügyelniök kell, hogy elrejtett misztériumról van szó, melyet e földi számkivetés idején teljesen át nem tekinthetünk és melyet emberi nyelv sohasem lúd egészen kifejezni. Azt mondjuk, hogy bennünk laknak az isteni személyek, amennyiben az értelmes élő teremtményekben kifürkészhetetlen módon jelen vannak és a teremtmények ismerete és szeretete eléri őket.1 Azonban valami természetet fölülmúló, teljesen bensőséges, egyedül álló módon. Hogy pedig legalább némileg közelebb jussunk ennek a megismeréséhez, nem szabad elhanyagolni azt az utat, azt a szempontot, melyet a vatikáni zsinat2 az ilyen dolgokban nagyon ajánl; ez abban áll, hogy ha legalább valami kevéssel több fényt akarunk deríteni Isten titkainak megismerésére, a misztériumokat összehasonlítjuk egymással és legfőbb céljukkal, amelyre irányulnak. Helyénvaló tehát, hogy bölcs Elődünk, boldog emlékezetű XIII. Leó pápa, mikor erről a Krisztussal való kapcsolatunkról és a bennünklakó isteni Vigasztalóról beszélt, arra a boldog színről-színre való látásra irányította tekintetét, amelyben egykor a mennyben ez a misztikus egyesülés beteljesedését és tökéletesedését fogja elérni. «Ez a csodálatos kapcsolat, úgymond, melyet a ben- nünk-lakozás nevével jelzünk, csak körülményei 1 Cf. S. Thom., I, q. 43, a. 3. 2 Sess. III, Const. de fid. cath., cap. 4. 2*
