A Győri Püspökség Körlevelei, 1943
Tartalomjegyzék
jogai ellen irányulnak. Napjainkban hatalmas népeket tanítanak arra, hogy nincs Isten, hogy Krisztus nem Isten. Mások pedig úgy élnek, mintha nem volna Isten, vagy mintha nem volna neki joga törvényeket hozni, ezért azokkal egyáltalán nem törődnek. A megsértett igazságosság azt kívánja, hogy ezekért a sértésekért az Istent megengeszteljük, mert »ha bűn- bánatot nem tartunk, az Úr kezeibe esünk és nem az emberek kezeibe.« (Sir. 2, 22.) Az emberi ész önmagától is belátja, természetünk megérzi, hogy akit megsértettünk, azt meg kell engesztelnünk. Az okos szülő és jó nevelő megkívánja, hogy a gyermek, ha hibázott, bocsánatot kérjen és így hibáját legalább némileg jóvátegye. A pogányok, akik a kinyilatkoztatott törvényt nem ismerik, hanem csak a szívükbe írt törvényre hallgatnak, vélt isteneik meg- engesztelésére mindenféle áldozatokat mutatnak be, még gyermekeiket is feláldozzák. Azok az áldozatok is, amiket az izraeliták Isten rendeletére mutattak be, nemcsak imádó, hálaadó és kérő, hanem jórészt engesztelő áldozatok voltak. A Szentírás telve van példákkal, amelyekből kitűnik, hogy az engesz- telés elfordította Isten büntető ostorát. Judit könyvében olvassuk: midőn Izrael fiai meghallották, hogy Holo- fernes serege micsoda pusztítást vitt végbe a szomszéd országokban és már az ő országukat fenyegeti, az ostrom lőtt Betulia város lakói. . . »sok óráig egy szóval kiáltának az Istenhez, mondván : ^Vétkeztünk atyáinkkal, igaztalanul cselekedtünk, álnokságot míveltünk. Te, mivel kegyes vagy, könyörülj rajtunk, vagy a Te ostoroddal büntesd gonoszságainkat és ne add a I 8 téged vallókat azon népnek, amely nem ismer téged, hogy ne mondják a pogányok között: hol vagyon az ő Istenük ?« Az Úr ezt a bűnbánatot elégtételnek elfogadta, Juda országát és Betulia városát — megengeszte- lődve — megmentette. Ninive város lakóinak Jónás próféta megjövendölte, hogy ha nem tartanak bűnbánatot, a város elsüllyed. »Hívé- nek a ninivei emberek az Istenben és böjtöt hirdetvén szőrzsákokba öltözének nagytól kicsinyig. És ez ige el- juta a ninivei királyhoz, ki fölkele királyi székéből és leveté magáról ruházatát, szőrzsákba öltözék és hamuba üle ... És látá Isten az ő cselekedeteiket, hogy megtértek gonosz útjuk- ról, elengedé Isten a büntetést, melyről szól vala, hogy megcselekszi rajtuk, és nem cselekvő* (Jónás 3, 5—10). A megváltás egész műve tulajdonképen nem más, mint Isten megengesz- telése, teljes értékű elégtétel az emberiség bűneiért. Osszüleink bűne, a tőlük reánk átszálló eredeti bűn és az ennek következtében megromlott természetünkkel elkövetett sok személyes bűn a végtelenül szent Isten megsértése. Az eredeti bűn miatt elvesztettük a jogot a megszentelő kegyelem örökségére, és ami a kegyelemmel jár, a mennyország ígéretére. A sértést jóvá kellet tenni, az elvesztett jogot vissza kellett szerezni. Ezt tette Krisztus Urunk. A megsértett isteni Felséget megengesztelte, bennünket pedig Istennek örökösödésre jogosult gyermekeivé tett. Halálával, engesztelésével mérhetetlen örökséget hagyott reánk: a kegyelmet, a dicsőséget, a természetfölötti életet ezen a világon, az örök, a természetfeletti életet a másvilágon. Ez a megváltás lényege. Az Istenember végtelen szeretető
