A Győri Püspökség Körlevelei, 1942
Tartalomjegyzék
12 menekvésért, segítségért, jobb sorsért könyörögve áldozatul mutatják be. Oly messzire sodorta némely népet az a tudat, hogy az istenségnek semmi sem eléggé drága, eléggé értékes, hogy még emberáldozat bemutatásara is vetemedtek. Mózes a szent könyvekben ismételten óvja népét attól a bűntől, hogy Molochnak, a kánaáni népek bálványának, élő gyermeket adjanak oda égő áldozatul. Pedig semmiféle emberi áldozat nem képes méltó imádást nyújtani a Szent Istennek, egyik sem elegendő arra, hogy maradéktalanul kiegyenlítse azt a végtelen tartozást, mely a bűnös ember lelkét a megbántott Teremtővel szemben terheli. Nagyobb, szentebb, tisztább áldozat kellett. A legnemesebben gondolkozó ember, a legtisztább életű pap is méltatlan volt arra, hogy felajánló imádságával kiengesztelődést eszközöljön ki Isten és ember közt. „Mert a tör\ ny gyarló embereket rendel papokká" (Z^id 7, 28.), mondja Szent Pál apostol. Az Istent kereső bűnös emberiségnek maga az ég és föld Ura sietett segítségül. Szent Pál idézi az ószövetségi prófétát, ki eképen szólaltatja meg az eljövendő Krisztust: „Ezért a világba bejövén így szól: áldozatot és ajándékot nem akartál, de testet alkottál nekem; égő- és bűnáldozatok nem tetszettek neked. Akkor mondám: íme, eljövök! A könyvtekercsben rólam van írva, hogy megcselekedjem, ó Isten, a te akaratodat" (Zsid. 10,5—7.). Eljött maga az Isten. Az Ige testté lón és miköztünk lakozék. Lejövetelének pedig legfőbb indoka az volt, hogy mint az Isten Báránya, ki elveszi a világ bűneit, igazi, méltó és végtelen értékű áldozatot mutasson be a kereszt oltárán. Szentebb áldozópap nem lehetséges, mint maga az Isten Fia, kiről megjövendölte évszázadokkal előbb az Úr: „Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint", és értékesebb kincs nem feküdt még oltáron, mint Krisztus Urunk, aki Isten és ember egy személyben. Nagyobb szeretettel sohasem történt felajánlás, és megrendítőbb módon nem áldoztatott fel semmiféle áldozati ajándék, mint amikor Isten Fia a kereszten lehajtá fejét és meghalt, mondván: „Atyám, a Te kezeidbe ajánlom lelkemet". íme a kereszténységnek ez az áldozata. A Golgotán felállított kereszten függő Jézus Krisztus a világ megváltója, annak papja és áldozata egy személyben. „Mert Jézus nem kézzel alkotott szentélybe lépett be ..., hanem magába az égbe, hogy most az Isten színe előtt megjelenjék értünk . . . ; egyszer jelent meg az idők teljességében, hogy áldozatával eltörölje a bűnt" (Zsid. 9, 24.). Ezt az egy áldozatot azonban, mely minden kegyelemnek, bűnbocsánatnak túláradó fői ásává lett, az isteni szeretet titokzatos nn dón számtalanszor megismétli a szentmise-áldozatban, hogy lehetővé tegye minden idők minden emberének, hogy a világ végéig jelen lehessen Krisztus keresztáldozatának üdvöthozó ismétlésén, és minden egyesre külön-külön alkal mázzá a malasztnak bőségét, melyet drága vére hullásával szerzett a kereszten. Drága öröksége ez a Krisztusban hivő emberiségnek. Búcsúzásakor az utolsó vacsorán rendelte ezt a csodálatos titkot. Kezébe vevén a felajánlott kenyeret, megáldotta, megszegte, odaadta tanítványainak, mondván: Egyetek ebből mindannyian, mert ez az én testem, mely értetek odaadatik. Hasonlóképpen a kelyhet is kezébe vette és hálát adván, mondotta: Ez az én vérem kelyhe, mely értetek és a sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. Ezt cselekedjétek az én emlékezeten re. Valóban itt a pap Melkizedek rei oje szerint. Mert az ószövetségi írás elbeszéli, hogy Ábrahám idejében eléje jött Szálem királya, Melkizedek, és kenyeret és bort áldozott f
