A Győri Püspökség Körlevelei, 1942
Tartalomjegyzék
13 fel, mert a felséges Isten papja volt (Móz. 1. 14, 18). És beteljesül az a másik jövendölés, mely így hangzik: „Napkelettől napnyugatig nagy az én nevem és minden helyen tiszta ételáldozatot mutatnak be nevemben..." (Maiak. 1, 11). Nem is lett vége azóta sem az utolsó vacsora titka bemutatásának s ezzel a keresztáldozat titokzatos megismétlésének. Már a legelső keresztényekről mondja az Apostolok Cselekedetei című szent könyv, amikor leírja Krisztus első követőinek vallásos gyakorlatát: „Ők állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában, a kenyértörésnek közösségében és az imádságokban" (Ap. Csel. 2, 42); és néhány sorral odébb ugyanaz a szent könyv mondja: „Házankint végezték a kenyér- szegést" (U. o. 2, 46). Mi volt ez a ke- nyérszegés? Nem más, mint amit ma szentmisének mondunk. Később Szent Pál útjának leírása közben ugyancsak az Apostolok Cselekedeteinek írója említi: „A hét első napján (t. i. vasárnap) pedig, midőn egybegyültünk a kenyérszegésre, Pál beszédbe ereszkedett velük" (Ap. Csel. 20, 7.). Ugyanez az apostol a korin- tusi hívekhez írt levelében részletes intelmet intéz olvasóihoz, hogy mikép viselkedjenek a kenyérszegés szertartásánál, vagyis a szentmisén, megrázó szavakban ecsetelve annak azonosságát az utolsó vacsorával, melyet az evangéliumi szöveghez hasonló szavakkal ír le, és azonosságát Krisztus keresztáldozatával, mondván: „Valahányszor ezt a kenyeret eszitek és ezt a kelyhet isszátok, az Úr halálát hirdetitek, míg el nem jő" (Kor. 1. 11, 26.). A szentmise tehát valóságos áldozat, de nem más, mint amit Krisztus Urunk a keresztfán bemutatott: ugyanaz ennek is a papja, Krisztus Jézus, bár itt láthatatlan, és a papnak nevezett földi embert használja helyetteséül; és ugyanez ennek az áldozati tárgya is, Jézus Krisztus, bár itt vérét nem ontja ki újra, és teste-vére a kenyér és bor külső színei mögé rejtőzik. Ugyanaz a lelkűiét hatja át a szentmisén az Úr Jézust, mint amilyen a keresztfán eltöltötte, hisz a fehér ostyában ugyanaz a szív dobog, melynek végső dobbanása a keresztfán is önfeláldozás volt a bűnös emberi nemért. Mindebből láthatjátok, Kedves Híveim, mily nagy kegyelem számunkra, ha részt vehetünk a szentmisén. Valamint egykor Szűz Mária, Szent János apostol, bűnbánó Szent Magdolna és mások, szent férfiak és asszonyok körülállták Krisztus keresztjét és tanúi voltak végső nagy szerete- tének, úgy állhatjuk mi körül templomainkban az oltárt és a hitnek szemével szemlélhetjük véghetetlen jóságát, irgalmát, alázatát és szelídségét a mi Üdvözítőnknek, aki itt még kisebb, még szegényebb, még igénytelenebb külsőben ontja ugyanazt a kegyelemáradatot felénk, mint egykor a keresztfán. 11. E szentáldozaton való részvételt követeli tőlünk az egyház parancsa. Nem kell-e örömmel teljesítenünk azt, nem kell-e áldozatok árán, messzi utat is meg- téve, kiragadnunk magunkat minden egyéb foglalkozásból és munkakörből, hogy ott lehessünk, mikor szent csodáknak, mély isteni titokzatosságoknak tanúi és haszonélvezői lehetünk? Mégis elsősorban az Egyház iránti engedelmességet gyakoroljuk, Kedves Híveim. Aki elérte értelmének használatát, súlyos bűn terhe alatt köteles minden vasárnap és azon a kilenc ünnepnapon, melyet Egyházunk kötelezőleg elrendelt, teljes szentmisét hallgatni. Teljes szentmisén, vagyis a szentmisének lényeges részein: a felajánláson, az átváltozáson, a pap szentáldozásán kell jelen lenni. Csak igen
