A Győri Püspökség Körlevelei, 1942
Tartalomjegyzék
n 401. sz. Nagybőjti szózat. i Kedves Híveim ! Szentséges Atyánk, XII. Piusz pápa, aki minden alkalmat felhasznál arra, hogy az emberiségnek, mely a háború borzalmaiban mérhetetlen szenvedésnek korszakát éli, az égi vígasztalásnak és az igazi békének eszközeit kínálja, most külön felhívta a kereszténységnek figyelmét a szentmise-áldozat nagy jelentőségére és felszólította a földkerekség ösz- szes püspökeit és lelkipásztorait, hogy figyelmeztessék a híveket a szentmisehallgatás kötelességére, valamint kimond hatatlanul bőséges kegyelemkincseire. Amikor tehát a nagyböjt elején szózattal fordulok hozzátok, Kedves Híveim, a Szentatya szándékát követem és ráterelem figyelmeteket a szentmise-áldozatra, hogy nagyobb világossággal lássátok, mi ennek a szent cselekménynek eredete és lényege, mily módon kell azon minden katolikus hívőnek méltóképen résztvennie és hogy melyek azok a lelki gyümölcsök és örökértékű lelki hatások, melyek ugyanebből a szentáldozatból fakadnak. I. A bűnbeesett emberiség kezdettől fogva az áldozat bemutatásában lelte meg az Isten imádásának és engesztelésének eszközét. Már Káinról és Ábelről, összüleink gyermekeiről is tudjuk, hogy áldoztak az Úrnak. A Szentírásnak tanúbizonysága szerint a pátriárkák hosszú sorozata Isten iránti hódolatát, háláját mindig azzal fejezi ki, hogy oltárt emel, arra valamely értékes tárgyat helyez és azt kivonja saját használatából, megsemmisíti, leöli, elégeti és így Istennek adja oda ajándékul. A mózesi törvény pontos előírásokkal szabályozta Izrael népének istentiszteleti rendjét, és a Teremtő imádásának különféle módjai közt központi helyet nyer itt is az áldozat. A frigysátorban és a későbbi jeruzsálemi templomban is kimagasló helyet biztosít ez a törvény az oltároknak, hol a különféle ószövetségi áldozatokat pontosan körülírt szertartásos eljárással mulatja be az erre kirendelt és feljogosított papi rend. És amit az isteni kinyilatkoztatás rendeletéből cselekedett a választott nép, azt a természet ösztönzéséből megtették a pogány népek is. Sokféle szörnyű eltévelyedésük mellett a bálványimádók is megtartják az áldozatokat. Mint régi közös örökség nyomát magukkal hordozzák évezredes vándorútjukon az összes emberi népfajok azt az általános vallásos gyakorlatot, hogy áldozati adományokat mutatnak be az általuk istenségnek hitt bálványoknak. Amit csak értékesnek ismer az emberi lélek, hizlalt tulkokat, szelíd bárányokat, zamatos gyümölcsöket, illatozó fűszereket, finom borokat, makulátlan búzakenyeret odahordják az istenségnek emelt díszes oltárokra, és az ájtatos népért, avagy buzgó egyénekért, imádásul, bűnbocsánatért,
