A Győri Püspökség Körlevelei, 1940
Tartalomjegyzék
15 Érthető tehát, hogy Krisztus Urunk a házasságot szentségi méltóságra emelte. A szentségek ugyanis arra valók, hogy megindítsák és kifejlesszék a lélekben a Krisztussal közös, titokzatos életet, és gyarapítsák az ő titokzatos testét. Márpedig az utóbbi a legfőbb rendeltetése a házasságnak is. 2. Mivel a keresztény házasság Szent Pál tanítása szerint nemcsak jelképe a Krisztus és az egyház közötti viszonynak, hanem abból mint gyökérből sarjad, azért annak elveihez is kell igazodnia. Krisztus Urunk egy anyaszentegyházat alapított, ezzel egy titokzatos testet alkot, hasonlóképen a házasságnak is egynek kell lennie. Csak egy férfi és egy nő között lehetséges az a tökéletes odaadás, amely saját magának teljes és fenntartásnélküli átengedésében áll, amint ezt az igazi házasság megkívánja. Nem szükséges tehát kinyilatkoztatott isteni törvény, amely a többnejűséget tiltja, maga a hitvesi szeretet lényege zárja ezt ki: egy- időben lehetetlen hitvesi szeretettel kettőt szeretni. Ugyanez a szeretet kizárja a hűtlenséget is. Hiábavaló minden álokoskodás! Minden, ami a hitvesi hűséggel ellenkezik, beleütközik az erkölcsi törvényekbe. E mellett a hűtlen nemcsak ártatlan házastársa előtt, hanem mások, sőt önmaga előtt is elveszti becsületét. A házasság másik lényeges tulajdonsága, hogy felbonthatatlan. Krisztus Urunk a házasságnak nemcsak egységét, hanem felbonthatatianságát is helyreállította. Azt tanította: „Mindaz, aki elbocsátja feleségét és mást vészén, házasságot tör; és aki férjétől elbocsátott nőt vészén, házasságot tör" (Luk. 16, 18.). Parancsa így szól: „Amit Isten egybekötött, ember el ne válassza" (Máté 19, 6.). Ha az egyházi bíróságok mégis foglalkoznak házassági ügyekkel, azok csakis azt vizsgálják és arról mondanak ítéletet, hogy valamely házasságot érvényesen kötöttek-e meg vagy sem. Érvényesen megkötött házasságot az anyaszentegyház soha nem bontott, nem is bonthat fel. Sajnos, manapság sokan túlteszik magukat ezen a törvényen és elválnak, mégpedig nemcsak úgy, hogy megszüntetik a házassági életközösséget, hanem másvalakivel új házasságot kísérelnek meg. Még sajnálatraméltóbb, hogy a társadalom ezt nem tartja erkölcsi fogyatkozásnak. Ezek a szerencsétlenek erőszakkal elnyomják lelkiismeretük szavát, amely arról vádolja őket, hogy állandóan súlyos bűnben élnek, és szemrehányást tesz nekik, hogy nem járulhatnak a lelki tisztulás szentségéhez és nem táplálhatják lelkűket a krisztusi élet szent kenyerével. Nem törődnek azzal, minő szerencsétlenségbe döntik elhagyott hitvestársukat. A családi tűzhely lerombolása rendszerint nagy kárral jár, anyagi romlásba kergeti az ártatlan felet, sőt akárhányszor súlyos erkölcsi veszélyekbe sodorja. A szülők elválása mint pusztító jégverés éri a gyermeket, tönkreteszi a gyermek boldogságát, veszélyezteti nevelését. Krisztusban Kedves Híveim! Soha- soha ne barátkozzatok meg azzal a köny- nyelmű, vétkes felfogással, hogy a családi élet nehézségein elválással lehet segíteni. Ez a téves vélemény gyengíti az akaratot, — amelynek erejére pedig nagy szükség volna egymás gyarlóságainak és az élet nehézségeinek elviselésében —, és egyik legnagyobb betegsége a mai kornak. Társaságban hirdessétek, kisértésben magatoknak mondjátok, hogy szétdúlt család tagjai nem lehetnek boldogok, boldogtalan emberekből pedig csak boldogtalan társadalom és boldogtalan állam alakulhat. II. A házasság magasztos céljából folynak a családtagok fontos kötelességei. 1. A család feje a férj, az atya. Ahol többen élnek együtt és törekszenek egy
