A Győri Püspökség Körlevelei, 1938
Tartalomjegyzék
8 kesség és igazi boldogság már a földön is, ameny- nyire itt lehetséges, mintegy előízül és előkészületül az örök boldogságra, de csak a jóakaratú embereknek. Ez a tan egyaránt távol áll a tévedések szélsőségeitől, mint a politikai pártok és sajátos rendszereik túlzásaitól. Mindig megőrzi az igazság és az igazságosság egyensúlyát. Ugyanazt hirdeti az elméletben, amit a gyakorlatban is alkalmaz és előmozdít. Összeegyezteti az egyesek jogait és kötelességeit mások jogaival és kötelességeivel, a tekintélyt a szabadsággal, az egyénnek méltóságát az állam jogigényével, az emberi személyiséget az alattvalóban az istenhelyettes- séggel a felsőbbségben. S így megbékíti a köteles meghódolást a helyes önszeretettel, a család és haza szeretetét a más családok és népek iránt tartozó szeretettel. Az Űristen iránt való szeretetnek közös alapján, aki mindnyájunk közös Atyja, Teremtője és végcélja. Nem választja külön a jogos gondoskodást az ideiglenes javakról az örökkévalókat kereső buzgalomtól. Bár az egyiket alárendeli a másiknak az isteni Üdvözítő szavai szerint: «Keressétek először az Isten országát és az igazságát és ezek mind hozzáadatnak nektek»,1 távolról sem érzéketlen az emberi dolgok iránt s a kulturális és gazdasági haladást nemcsak nem bénítja, hanem ellenkezőleg a leg- bölcsebb és leghathatósabb módon támogatja és előmozdítja. Gazdasági és társadalmi téren az egyház ugyan nem dolgozott ki határozott rendszert, mert ez nem az ő föladata, mégis megjelölte az alapelveket és az irányvonalakat, amelyek gyakorlati alkalmazása a különböző korok, országok és nemzetek sajátos viszonyainak figyelembevételével biztos utat mutat a társadalom szerencsés fejlődése felé. Ezeknek az alapvető tanoknak bölcsességét és használhatóságát általában elismerik mindazok, akik valóban ismerik. Kiváló államférfiak vallották, hogy a sokféle társadalmi rendszerek tanulmányozása után egyetlen egyben sem találtak annyi bölcsességet, mint a Rerum novarum és a Quadragesimo anno pápai körlevelek által kifejtett vezéreszmékben. Nem katolikus, sőt nem is keresztény országokban is elismerik a katolikus társadalombölcselet kiváló jelentőségét az emberi társadalom számára. Alig egy hónappal ezelőtt 1 Máté 6, 33. a távol Keletnek egyik nagytekintélyű állam- férfia azt a nyilatkozatot tette, hogy az egyház a békéről és a keresztény testvériségről vallott tanításával jelentős mértékben hozzájárul az áldásos béke fenntartásához a nemzetek közt. Mint a kereszténység központjába a világ minden részéből érkező megbízható híradásokból tudjuk, még a kommunisták is elismerik az egyház szociális tanításának felsőbbségét saját vezéreik és mestereik elmélete fölött, ha még nem egészen romlottak és fáradságot vesznek annak alapos áttanulmányozására. Csak a szenvedélytől és gyűlölettől elvakultak hányják be szeműket az igazság elől, sőt konokul támadják azt. Az Egyház nem követte volna a saját tanát? Ha az egyház ellenségei kénytelenek is elismerni a tanításának bölcsességét, mégis azt a szemrehányást teszik neki, hogy a gyakorlat nem állt összhangban az elmélettel, s azért kellett más utakra térniök. A kereszténység egész története bizonyítja, mennyire hamis és igazságtalan ez a vád. Csak néhány jellemző mozzanatot akarunk kiemelni. A kereszténység hirdette először határozott formában, félreérthetetlen világossággal és őszinte meggyőződéssel, amint azelőtt soha nem történt, az összes emberek, minden osztályok és fajok valódi és egyetemes testvériségét. S így elindította a rabszolgaság eltörlését. Nem véres fölkelések szításával, hanem kizárólag az igazság benső erejével érte el, hogy a büszke római patriciusnő Krisztusban testvérét látta a rabszolganőben. A kereszténység Isten Fiát imádja, aki szerétéiből az emberek iránt emberré lett, még pedig az ács fia és maga is ács kívánt lenni. Ezzel a kézi munkát nagy méltóságra emelte, amely azelőtt annyira lebecsült volt, hogy még az egyébként okos és méltányos M. T. Cicero is korának általános fölfogását kifejezve nem átallotta leírni azt, amiért ma bármely szociológus pirulna : Az iparosoknak piszkos a foglalkozásuk s bizony a műhelynek nincs tisztessége».1 Az egyház a maga elveihez hűen megújította az emberi társadalmat. Befolyása alatt születtek a felebaráti szeretet csodálatos művei, az iparosok és a munkások hatalmas céhei, amelyeket a múlt 1 Cicero : De officiis 1. I. c. 42.