A Győri Püspökség Körlevelei, 1938
Tartalomjegyzék
9 század liberalizmusa kinevetett ugyan, de annál inkább megcsodálnak a jelen kor emberei, akik sok országban azoknak alapgondolatait valami formában ismét megvalósítani igyekeznek. Bár ellentétes áramlatok gyakran akadályozták az egyház működését és jótékony befolyásának érvényesülését gátolták, a legújabb időkig sohasem szűnt meg a hamis irányokat kárhoztatni. Elég emlékeztetnünk elődünknek, XIII. Leó pápának szívós kitartására és bámulatos lelki erejére, aki a munkások társulási jogáért harcolt, bár Európa leghatalmasabb államaiban az uralmon levő liberálisok azt ellenezték. Még ma is sokkal nagyobb az egyház befolyása, mint külsőleg látszik, mert végeredményben eszmék irányítják az eseményeket, bár láthatatlanul működnek s hatásuk nehezen megmérhető. Joggal elmondhatjuk, hogy az egyház az isteni Mester példájára az évszázadok útjain körüljárt jót cselekedvén. Nem volna szocializmus és kommunizmus, ha a népek kormányzói az egyház tanait, intelmeit meg nem vetették volna. De ők a liberalizmus és a laicizmus talaján építettek szociális rendszereket, első látszatra pompás és hatalmas alkotásokat. Hamar kitűnt róluk, hogy nincs biztos alapjuk. Egymásután nyomorultan összedőltek, mert minden kidől, ami nem nyugszik az egyetlen erős szegletkövön, Jézus Krisztuson. IV. Orvoslás és segítség kell. íme, Tisztelendő Testvérek, az egyház tanítása, amely mint más területen, a társadalmi kérdések terén is egyedül tud tájékoztatni és mentséget ígérni a kommunista elmélettel szemben. De föltétlenül szükséges ezt a tant az életben meg is valósítani Szent Jakab apostol intelme szerint : «Legyetek az igének cselekvői és nem csupán hallgatói, megcsalván önmagátokat».1 Sürgősen szükséges az alkalmas eszközök kemény munkába állítása, hogy a fenyegető összeomlásnak hatályosan elébevágjunk. Mindenekelőtt szilárdan hisszük, hogy azzal az őrült szenvedéllyel szemben, amellyel a sötétség fiai éjjel-nappal a materialista és ateista propagandát szolgálják, a világosság fiai legalább egyenlő, sőt nagyobb lelkesedést tudnak tanúsítani a fölséges Ür Isten dicsőségére. 1 Jak. 1, 22. Mit kell tehát tennünk, milyen eszközöket kell használni, hogy Krisztust és a keresztény kultúrát a félelmetes ellenség ellen megvédj ük? Mint az atya családja bizalmas körében akarok beszélni azokról a kötelességekről, amelyeket korunk nagy harca az egyház gyermekeire ró, de atyai szeretettel fordulunk azokhoz is, akik az apai házat elhagyták. A legjobb óvószer a keresztény hitélet fölíijulása. Mint az egyháztörténelem minden korszakában, különösen a viharos időkben, úgy ma is a leghatásosabb gyógyító erő a magán- és a nyilvános élet gyökeres megújítása az evangélium szellemében mindazoknál, akik magukat Krisztus nyájához számítják, hogy valóban a föld sava legyenek, ami az emberi társadalmat a föloszlás ellen megóvja. Mélységes hálával a Világosság Atyja iránt, akitől minden jó adomány és tökéletes ajándék alászáll,1 tapasztaljuk mindenfelé a lelki megújulás vigasztaló tüneteit -— nemcsak a sok kiváltságos léleknél, akik az utóbbi esztendőkben a szentség magaslatára emelkedtek vagy folyton növekvő számban hős elszántsággal ugyancsak a szentség ragyogó célja felé menetelnek, hanem a társadalom minden osztályánál, ahol kétségtelenül megállapítható a jámborság újjáéledése úgy a lelkületben, mint az életmódban. Áll ez a legműveltebb rétegekről is, amint legutóbb In multis solaciis oklevelünkben megírtuk, a múlt évi okt. 28-án, amikor a Pápai Tudományos Akadémiát újjászerveztük.2 Azonban tagadhatatlan tény, hogy a lelki megújulás terén még igen sok a teendő. Még katolikus országokban is túlnagy azok száma, akik csupán névleg katolikusok ; s aránylag igen sokan vannak, akik ugyan több-kevesebb hűséggel teljesítik vallásuk lényeges parancsait, sőt magukat büszkén jó katolikusoknak vallják, mégis alig igyekeznek vallásukat jobban megismerni, meggyőződésüket tovább alapozni és elmélyíteni, vagy éppen odáig eljutni, hogy külső állásfoglalásuknak a jó és tiszta lelkiismeret is megfeleljen, amely a mindentudó Isten szeme előtt ismeri és teszi meg kötelességeit. Jól tudjuk, az isteni Üdvözítő mennyire útálja az üres és csaló külsőséget. 1 Jak.11, 17. 2 A. A. S. vol.^XXVIII. pp. 421—424.
