A Győri Püspökség Körlevelei, 1937
Tartalomjegyzék
3 géliumának isteni gondolatait. Adjátok a kezébe képzeleteteket, hogy annak reflektorfényével megvilágíthassa és közelebb hozhassa a lelkekhez Isten igazságait. Engedjétek át neki emlékezeteteket, hogy abban elraktározhassa az Isten csodálatos jótéteményeit. Bocsássátok rendelkezésére egészen, teljesen, mindenkor és mindenben akaratotokat, hogy azzal az Isten aka tatának uralma alá hajthassa egész valótokat. Adjátok neki szíveteket, hogy abban ugyanazt az érzést ápolhassa, amely őbenne is megvan (Fii. 2, 5.), hogy azt elmeríthesse saját Szíve szeretetének lángtengerében, s ott kiégethessen belőle minden salakot. Hadd töltse meg azt soha ki nem alvó szeretettel a mennyei Atya, a Szűz Anya s az emberek iránt. Hajtsátok akaratának édes igájába testetek minden ösztönét, minden indulatát, s tegyétek szentté annak minden porcikáját az önmegtagadás, az önfegyelmezés által. Hiszen a testeteket a papi hivatásban a legszentebb dolgokra használja. Szemetekkel olvastatja el, nyelvetekkel és ajkatokkal mondatja el a konszekráció szavait, a szentmise, a szentségek és az összes imák szövegeit. Fületekkel hallgatja meg a szenvedők panaszait, a gyónók bűnvallomásait, a tanácsokat és imákat kérők könyörgéseit. A kezetekkel végezteti el a legszentebb akciókat, s a lábatok az őérette végzett apostolkodás munkájában s az ő eltévedt bárányainak felkeresésében fárad el. Mindent neki kell adnunk, mindent rendelkezésére kell bocsátanunk magunkból. Neki kell átadnunk egész életünket. Hiszen ez is kell neki. Ö most már nincs itt közöttünk látható emberi alakban, s így a saját életében nem állíthatja a világ elé Evangéliumát, nem mondhatja saját életére célozva: „ha nekem nem hisztek, higgyetek a tetteknek" (Ján. 10, 38.). Azért kell neki a mi életünk, hogy abban újra mindenki elé odaállíthassa tanításának tökéletes megvalósítását, s arra mutatva mondhassa: ha a szavaknak nem hisztek, higgyetek a papjaim tiszta, szent, szeplőtelen életének. Akkor elégül ki bennünk égető szomjúsága, ha már annyira neki adtuk át mindenünket, hogy mi is elmondhatjuk az Apostollal: „élek pedig már nem én, hanem Krisztus él bennem" (Gál. 2, 20.). Éppen azért, Tisztelendő Testvérek, újra csak azt mondom: adjatok át neki magatokból mindent s „ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt ... aki ki. iiresítette önmagát, felvette a szolga alakját .. . és megalázta magát, engedelmes lett a halálig, és pedig a halálig a keresztfán" (Fii. 2, 5, 7, 8.), mert „aki azt mondja, hogy őbenne lakik, annak úgy is kell járnia, mint ahogyan ő járt" (I. Ján. 2, 6.). Tudom, Tisztelendő Testvérek, hogy ez a tökéletes önátadás nem könnyű dolog. Hiszen a gonoszlélek minden tőle telhetőt elkövet, hogy ez meg ne valósulhasson. Azt is tudom, hogy az áteredő bűn megrontotta emberi természetünket, s ennek következtében nagyon nehéz a világ soksok kísértésének ellentállnunk s mindenkor Krisztus akaratát követnünk. De emlékezetetekbe idézem azt az igazságot, amelyet az Apostol mond: „hűséges az Isten, és nem fogja megengedni, hogy erőtökön felül szenvedjetek kísértést, hanem a kísértéssel együtt a kimenekülést is megadja, hogy elviselhessétek" (I. Kor. 10, 13.). Az Úr Jézus itt áll mellettünk, és kegyelmeivel lassan, de biztosan lefoglal belőlünk mindent. Ez a kegyelmi lefoglalás megkezdődött részéről a keresztség szentségében, amellyel nemcsak az áteredő bűntől tisztított meg, hanem lefoglalt az ő tulajdonává minket. Folytatódik a bérmálás által, amelynek szentségi kegyelme egész életünkön végigkísér bennünket és segít abban, hogy állapotunknak megfelelő,
