A Győri Püspökség Körlevelei, 1937

Tartalomjegyzék

16

böjti szózatomban a hit, remény és szeretet isteni erényét akarom felszítani és megerősíteni szívetekben.

*

* *

I. Jézus halálakor a templom kárpitja kettéhasadt, a föld megindult, a kősziklák megrepedtek, a sírboltok megnyíltak (Mát. 27, 51—52.), a Golgotán pedig, mint a szétnyíló felhők peremén feltűnő fénysugár, úgy ragyogott bele a nép gúnyolódásába és káromlásába a százados bátor hitvallása : „Ez valóban Isten Fia volt!* (Mát. 27, 54.). Longinus pogány százados, mint kirendelt hivatalos személy nézte végig a nagypénteki eseményeket és nem gondolta, hogy ez a szolgálat életforduló lesz számára. Ő nem hallgatta a nyolc boldogság prédikációját, nem látta a kenyérszaporítás csodáját, nem állt a Mester mellett Bethániában Lázár sírjánál. Kitől tanulta, vagy hóimét olvasta ezt a gyö- nyöiű hitvallást? Talán a haldokló Mesternek utolsó megtört tekintetét fogta fel a lelke, és ez elég volt neki, hogy lelke megvilágosodjék és ajka hitvallásra nyíljék. Nem könyvekből, hanem a körülötte történő eseményekből merítette Krisztus istenségébe való hitét: „Ez valóban Isten Fia volt!*

Longinus százados nyomában a hitvallók hosszú sora vonul el tisztelgő menetben Krisztusnak keresztje előtt. Ez a fa a hitvallásnak jele lett, odatűzve bazilikák oltárára, a királyi koronákra, a várfalak csonka tornyára. Világrészek vívták meg hitük kemény harcát a kereszt oltalma alatt és győztek e jelben.

A Golgota keresztje hitünk termőfájává lett, hogy a hitnek szükségességét hangsúlyozza, amit az Apostol is kifejez: „Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert az Istenhez járulónak hinnie kell, hogy ő van“ (Zsid. 11, 6.). Nem tehet egy lépést sem az Isten felé az, aki nem

a hit megvilágítása nyomán indul el. Ez az erény irányítja az életet a természetfelettiség magaslatára. A hit világosság, égi láng, mely eligazít a földi életnek sokfelé ágazó útvesztőjében. A kegyelmi világrend vezetéke ez, mely állandó kapcsolatban tartja lelkünket Istennel. A trienti szent zsinat a hit szerepét és fontosságát így foglalja össze: A hit az emberi üdvösségnek kezdete, minden megigazu- lásnak alapja és gyökere (Trid. 6, cap. 8.). A hit útmutatása szerint bátran indulhatunk, erre az alapra bizton építhetünk, ebből a gyökérből sarjad ki örök életünk. Nem gyarló emberi tudás, vagy csalóka egyéni megtapasztalás a hit, hanem az Örök Igazság, az Isten előtt való alázatos értelmi meghódolás. Ezért figyelmeztet az Apostol: „Hitetek ne nyugodjék az emberek bölcseségén, hanem Istennek erején“ (Kor. I. 2, 5.). Akinek hite ezen az alapon nyugszik, az elmondhatja Szent Pállal: „ Tudom, kinek hittem és biztos vagyok“ (Tim. II. 1, 12.). A hit a legtökéletesebb bizonyosság. Ezért buzdítja bátor hitvallásra tanítványát, Timó- teust az Apostol: „Ne szégyenkezzél hát az Úrról való tanúságtétel miatt, . . . hanem szenvedj velem az evangéliumért az Isten erejének segítségével“ (Tim. II. 1, 8.). A hitnek minden szála Krisztushoz, a sziklaalaphoz, lelkünk örök főpapjához fűz bennünket, és ez adja meg számunkra a megingathatatlan biztonságot. Ez az erő és biztonság sugárzik ki az Apostol buzdításából is: „Mivel tehát olyan nagy főpapunk van, . . . Jézus, az Isten Fia, tartsunk ki a hitvallás mellett“ (Zsid. 4, 14.).

A hit nemcsak a természetfeletti életnek alapvető erénye, hanem a természetes életnek is szükséglete. A tanuló hisz tanítójának, a beteg hisz orvosának, a kutató hisz az elsárgult felírásoknak, és ezekből rakja össze a múlt képét. Ahol az embe