A Győri Püspökség Körlevelei, 1936
Tartalomjegyzék
8 az életszentség érdemében is kimagaslók legyenek, akik a papirend fölvétele által a nép fölé kerülnek».1 A szentmiseáldozat, amelyben a szeplőtelen Bárány az áldozat, aki elveszi a világ bűneit, elsősorban megköveteli a paptól, hogy életszentséggel és erkölcsi tisztasággal lehetőleg minél kevésbbé méltatlannak mutassa magát az isteni Fölség előtt, akinek naponkint fölajánlja a legméltósá- gosabb imádandó áldozatot, az irántunk való szeretetből testté lett isteni Igét. «Lássátok, mit cselekedtek, és utánozzátok, amit kézzel fogtok»1 2 inti az Egyház a fölszentelő püspök szavaival közvetlenül a papszentelés előtt a szerpapot. Azután a pap az isteni kegyelmek osztogatója, a szentségek pedig a kegyelmek forrásai. Menynyire méltatlan dolog, ha éppen a kegyelmek osztója nem bírja ezt a drága kincset, vagy azt kevésbbé becsüli, esetleg hanyagul őrzi. Továbbá a pap tartozik a hit igazságait tanítani. Már pedig a vallásoktatás csak akkor eredményes és hatásos, ha a tanító erényes élete mint példakép kapcsolódik hozzá — ama közmondás szerint: a szó indít, a példa vonz. A papnak kell az evangéliumi törvényeket hirdetnie. De ha akarja, hogy akik a törvényt hallják, meg is tartsák, az isteni kegyelem segítségén kívül semmi sem támogatja annyira a célja elérésében, mint ha a nép látja, hogy a szent igazságok hirdetője az általa hangoztatott törvényeket saját életében buzgón követi. Az okot világosan kifejti Nagy Szent Gergely pápa : «Az a szó könnyebben behatol a hallgatók szívébe, amely mellett a beszélő példája is tanúskodik, mert amit ez szóval tanít, azt szemléltetéssel is a teljesüléshez segíti».3 így cselekedett a Szentírás tanúsága szerint az isteni Megváltó is, aki «kezdettől fogva cselekedett és tanított».4 Őt a népsokaság tomboló lelkesedéssel fogadta nem annyira azért «mert soha ember így nem beszélt, mint ez az ember»,5 inkább azért, mert «mindent jól cselekedett».6 Ellenben akik «mondják és nem teszik», hasonlók az írástudókhoz és farizeusokhoz, akiket Krisztus az általuk jogosan hirdetett Isten igéje tekintélyé1 Summ. Theol. Suppl. q. 35. a I. ad. 3 m. 2 Pontificale Rom. 3 Ep. lib. 1. ep. 25. 4 Ap. cs. 1, 1. 6 Ján. 7, 46. 6 Márk 7, 37. nek sérelme nélkül megfeddve, így intett a hallgatósága előtt: «Mózes székébe az írástudók és farizeusok ültek. Mindazt tehát, amit mondanak nektek, tartsátok meg és tegyétek; de tetteik szerint ne cselekedjetek».1 Minden, aki saját élete példájával nem mutatja, amit szavával nyújt, az a másik kezével lerontja, amit egyik kezével épít. Viszont a jó Isten bőségesen megáldja az evangélium ama hirdetőinek fáradalmait, akik elsősorban saját életük megszentelésére törekszenek. Verejtékük nyomán kikelnek és megnyílnak a virágok, megduzzad és beérik a gyümölcs. Majd az aratás napján «örvendezéssel jőnek, hozván kévéiket».2 Súlyos és veszedelmes tévedés volna, ha a pap hamis túlbuzgóságtól elragadtatva elhanyagolná saját megszentelését, hogy egészen belevesse magát papi tisztének bármennyire dicséretes külső munkáiba. Ezzel kockáztatná saját örök üdvösségét, amitől a nemzetek apostola is féltette önmagát : «Megsanyargatom testemet és szolgaságba vetem, nehogy míg másokat tanítok, magam valamikép elvetésre méltó legyek».3 De ha nem is veszti el az Isten kegyelmét, mindenesetre elmarad tőle a Szentlélek Űristen sugallata, amely pedig csodálatos erőt és sikert biztosít a külső lelkipásztori munkának. Egyébként, ha az összes keresztényeknek szól a parancs : «Legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes»,4 akkor elsősorban a papoknak kell az isteni Mesternek ezt a parancsát magukra érteniök, mert már hivatásuknál fogva is az Úr Jézus tökéletesebb követésére kötelesek. Ugyanezért az Egyház külön törvényben is kötelezi erre a klérus minden egyes tagját: «A klérus tagjai tartoznak a világiaknál szentebb benső és külső életet élni s a világiaknak erényességben és jócselekedetekben példát mutatni».5 S mivel a pap «Krisztus követségében jár»,6 úgy kell élnie, hogy önmagáról is elmondhassa az apostol szavait: «Legyetek az én követőim, mint én is Krisztusé»,7 úgy köteles élni, mint második Krisztus, aki tündöklő erényeivel az egész emberiség előtt világított és világít. 1 Máté 23, 2—3. 2 Zsolt. 125, 6. 3 I Kor. 9, 27. 4 Máté 5, 48. B Cod. J. C. can. 124. 8 II Kor. 5. 20. 7 I Kor. 4, 16. 11, 1.
