A Győri Püspökség Körlevelei, 1936

Tartalomjegyzék

13

volnának is a szív nagy munkájának le- mérésére, akkor sem a teljes, hanem csak a fél történet, a fizikai élet működése nyerne kifejezést ezekben a számokban. Mert a szív teljes történetéhez annak a feltüntetése is hozzátartozik, hogy vájjon öröm vagy fájdalom dobogtatja-e? Hogy az egyes szívverések kínzó érzést vagy viruló életkedvet lüktetnek-e bele a szervezetbe? Látni kellene, milyen fellegek járnak felette, s hogy a derült vagy a borult napok száma van-e túlsúlyban? Amikor a gondok szinte betemetik, miért vagy kikért aggódik? Kikre sugározza szeretetét, és mit kap mindezért viszonzásul? A szülők tudnának nagyon sokszor szomorú adatokat szolgáltatni annak a megvilágítására, mit kap viszonzásul a szülői szív azoktól, akikre életének fiatal erejét és minden lelki kincsét fordította.

így kell nézni és megírni a szívnek történetét. És ha így nézem az Üdvözítő megnyitott Szívét, nemcsak azt számítga- tom, hányat is dobbanhatott a Szent Szív Gábor angyal köszöntésétől a lándzsaszúrásig, hanem azt is számításba veszem, hogyan sugározta át másokba az örök élet erejét 1900 év óta. Szent Ágoston úgy néz Krisztus oldalának megnyitott sebére, mint amelyből Krisztus ékes jegyese, az Egyház született. Amint Isten Ádám oldalából alkotta Évát, a minden élőknek anyját (Móz. 1. 3, 20.), úgy a második Ádámnak, Krisztusnak megnyitott oldalából született az Egyház, a kegyelemben és Isten szeretetében élők anyja. Azóta ez a Szív gazdag és nagy életnek, Krisztus titokzatos testének is éltetője lett: ennek a Szívnek vérében tisztul meg minden bűnös lélek, ennek a szent vérnek kegyelmi ereje lüktet a szentek hősi erényeiben, és akiknek a földi élet küzdelmei után megnyílik az örök boldogság kapuja, Jézus engesztelő áldozatának, Szent Szíve kiontott vérének köszönhetik azt. Krisztus véráldozatával nyitotta meg számunkra az eget, azért nevezi öt az apostol a jövendő javak főpapjának. „Az első sem avattatott fel vér nélkül" (Zsid. 9, 18.), mondja az ószövetség papságáról, amíg azonban az ószövetség főpapja „idegen vérrel“ (Zsid. 9, 25.) ment be a szentélybe, a mi főpapunk, Krisztus, Szent Szívének vérét hintette az újszövetség áldozati oltárára. „Krisztus mint a jövendő javak főpapja jelenvén meg ... a saját vére által ment be egyszersmindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve“. (Zsid. 9, 11 —12.)

Akik a kereszt oltárán látták az Isten Bárányát, könnyes szemmel és sajgó szívvel mondhatták Keresztelő Szent Jánosnak szép hitvallását: „íme, az Isten Báránya! íme, ki elveszi a világ bűnét". (Ján. 1, 29.) Viszed a nagy terhet, melyet Rajtad kívül tőlünk senki el nem vehet. Vállad vérzik, Szíved kettéhasad a nehéz teher alatt, de mi szent vérednek kioldásával szabadokká lettünk, az elvesztett örökséget visszanyertük. Csurog a vér, életünknek drága ára: megöntözi a keresztfát, megmossa a bűnös földet, üdvözíti a lelkeket. Ebből élnek a jövendő évezredek. Ennek a kihulló vérnek érdemeiből való az ószövetség lelki haladása, a Szent Szűz kegyelmi gazdagsága és kiváltsága. Ez a forrás öntözi a szüzek liliomát, a vértanúk pálmáját.

A sátoros ünnepek befejező szertartása alkalmával Izráel népe hosszú körmenetben vonult le a jeruzsálemi templomból a Siloe-forráshoz, melynek vízéből a pap aranycsészével merített, és azt visszavitte a templom oltárához. Itt a forrás vizét kevés borral vegyítette, és lassan kiöntötte, mialatt a nép Izaiás ígéretét énekelte: „Örömmel merítetek majd vizet a Szabadító forrásaiból". (Íz. 12, 3.) Ezen ünnepnek befejező szertartásába bele- liarsan az Úr hangos felhívása: „Az ün-