A Győri Püspökség Körlevelei, 1936
Tartalomjegyzék
12 a szenvedő Krisztust szerető lelketek szívesen veszi, ha nagybőjti pásztorlevelemben is Róla, a Megfeszítettről szólok hozzátok! A kereszt beszéde minden idők emberéhez szól. „A kereszt igéje — írja Szent Pál első korintusi levelében (1, 18.) — azoknak, akik elvesznek, ugyan oktalanság, de azoknak, akik iidvöziilnek, vagyis nekünk, Istennek ereje*. Az első nagypéntek óta ugyancsak sokan néztek fel a keresztre, és Krisztus keresztjének szemlélete mindig ezt a kettős hatást váltotta ki a lelkekben. Ma is vannak, akik nem értik, és esztelenségnek mondják a nagybőjti kereszt kemény prédikációját. Mások viszont a XX. században is boldogan vallják az apostollal: a kereszt igéje nekünk az Isten ereje. Lélek és erő sugárzik a keresztről azok életébe, akik élő hittel és az örök élet vágyával tudnak felnézni a Megfeszítettre. A kalksburgi jezsuita rendházban egy értékes keresztet őriznek, mint az acélmetsző művészet remekét. A művész e keresztre nem a Megfeszítettnek alakját véste ki, hanem a kereszt közepébe a sebzett, lángoló és tövisekkel átfont szívet helyezte el úgy, mintha a kereszt négy ágát a tövisek és lángok tartanák össze. Ezzel a szokatlan elgondolással nemcsak művészi hatást akart elérni, de azt a nagy igazságot véste a kemény acélba, hogy a szív és a kereszt a legszorosabban összetartoznak : az Úr Jézust Szíve késztette arra, hogy vállalja értünk a keresztet, s keresztáldozatát Szívének megnyitásával tette teljessé. Aki a szenvedés történetét az evangéliumok lapjain végigolvassa, eljut ahhoz a részlethez, „egyik katona lándzsával megnyitá oldalát, melyből legottan vér és víz jőve ki*. (Ján. 19, 34.) Akik akkor ott álltak a kereszt tövében, és mélységes megilletődéssel néztek a keresztre, e megrendítő percben nem is láttak mást, mint az Üdvözítőnek megnyitott, vérző Szívét. Amikor az Üdvözítő búcsúbeszédében a mennyek országáról és az apostolokra váró boldogságról beszél, Fiilöp apostol szinte türelmetlen kíváncsisággal csak ennyit kér: „ Mutasd meg nekünk az Atyát és az elég nekünk*. (Ján. 14, 8.) A nagypénteki szenvedések hosszú sorozatából mi is csak ennyit kérünk az Úr Jézustól: mutasd meg sebzett Szivedet, és az elég nekünk, hogy szenvedéseidnek égető tüzét szívünkbe átvegyük, és érzéseinkbe mélyítsük. Mutasd meg a töviskoronát, a Szívedből feltörő lángokat és a keresztet, amint egykor megmutattad hű szolgálód nak, Alacoque Szent Margitnak. Vérző- Szíved meggyőz bennünket arról, milyen drága áron váltottál meg minket. Töviskoronádat látni elég nekünk, hogy szenvedéseinkben megvigasztalódjunk. Szíved lángját nézni elég nekünk, hogy fázó, közömbös szívünk felmelegedjék. A keresztre figyelni elég nekünk, hogy földi vándorlásunk útjain a helyes iránytól el ne térjünk, s a Tőled kapott kegyelmekre állandóan emlékezzünk. „Egyik katona lándzsával megnyitá oldalát, melyből legottan vér és víz jőve ki. És aki ezt látta, bizonyságot tett róla, és igaz az ő tanúsága*. (Ján. 19, 34—35.) Szent János evangélista ezen írásával és tanúságtételével a Jézus Szíve kultusznak evangéliumi alapját vetette meg. A személyes egység révén az Úr Jézusnak emberi természetét és így Szent Szívét is imádás illeti meg. A szív az élet hordozója, a szeretetnek tüzes kohója. Az életnek minden megnyilvánulása kapcsolatban van ezzel a központtal, nemcsak az idegszálakban, hanem a szeretet meleg érzéseiben és a kegyelmi élet lüktetésében is. Ki olvassa meg, mennyit dobban, és mekkora munkát végez a szív 50—70 év alatt? De ha egészen biztos eszközeink
