A Győri Püspökség Körlevelei, 1935
Tartalomjegyzék
71 Visi Péter, Vörös Fülöp, Wagner Mihály, Wallisch Jenő, Winkler Mihály, Wrenkh Ede dr, Zalka László dr Kimentették magukat: Blazovich Jákó dr, Bossányi Árpád dr, Czingráber Lajos, Farkas Sándor, Hadarits Kálmán, Ivánkovics Gyula, Kriegler György dr, Knster Béla, Németh Gyula (szanyi), Ötvös Lajos dr, Papp Elemér, Szántó Antal dr, Szentiványi János, Tury Timót. b) A főpásztor ezután a következő beszédet intézte a zsinati atyákhoz: Laus Deo! A 18 évig tartó tanácskozások után 1563. december 4-én utolsó ülését tartotta a trienti egyetemes zsinat. A záróaktusokat, aláírásokat és befejező imát megelőzte az „acclamationes Patrum". Az elnöklő kardinális kérdéseire a jelenlévő 255 bíboros, pátriárka, érsek, püspök és a rendek képviselői egy szívvel és lélekkel felelték: „Semper servemus. Ita credimus. Ita sentimus". A zsinati definícióknak és dekrétumoknak e két kemény szó lett a töretlen pecsétje: Semper servemus! Isten segítségével egyházmegyei zsinatunknak befejezéséhez jutottunk. A Gondviselés jósága iránt nagy hálával eltelve imádkozzuk a trienti atyák szép imáját: „Fac, tu Domine Deus noster, ut semen hoc, quod in agro tuo seminavimus, uberem fructum afferat" (Can. et Decr. Cone. Trid.; Oratio habita in sessione nona et ultima). Az Isten kegyelmén és a mi jóakaratú munkánkon és buzgóságunkon fordul meg, hogy az elvetett magnak hányszoros termését várhatjuk. Midőn az itt hozott határozatokat és rendeleteket megerősítem, és egyház- megyei törvényeknek jelentem ki, magam és egyházmegyém papsága nevében a paragrafusok záradékául annyit kívánok oda írni: „Semper servemus. Ita credimus. Ita sentimus!" Kérjük a győzedelmes Krisztus Király kegyelmét, hogy ezen elhatározásunkban és érzésünkben mindvégig megmaradhassunk, és az Ecclesia militans frontján, mint hűséges katonák, jó harcot harcoljunk: „Te ergo quaesumus, tuis famulis subveni". A római Szent Péter bazilika terén felállított hatalmas obeliszkre V. Sixtus pápa ezt a felírást vésette: Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat. Mintha kővémeredt égbemutatás és fáradt harcosoknak szóló biztatás volna e hármas jelszóban. I. Christus vincit. Aki Krisztus Királynak katonájává szegődik, a biztos győzelem tudatával állja a harcot minden vonalon. Emberek elbukhatnak, elvek kicserélődhetnek, az evangélium igazsága, Krisztus szava változatlanul megmarad évezredeken át. Krisztus győzelmi zászlója akkor is felvontan leng, ha a félvilág támad ■ ellene. Az evangéliumok gyakran elénk állítják a győzedelmes Krisztus alakját. A pusztában a csodálatos kenyérszaporítás után ezrek indultak el, hogy megragadják őt és királlyá tegyék (Ján. 6, 15.). Lázár feltámasztásakor: „A zsidók közül sokan, akik Máriához és Mártához jöttek vala, látván, miket Jézus tett, hívének Őbenne" (Ján. 11, 45.). Krisztus győzelmét a farizeusok aggódva figy élik, és egymást kérdezik: „Látjátok, hogy semmire sem megyünk? íme az egész világ utána indult" (Ján. 12, 19.). A győztes vezér bevonulása volt a virágvasárnapi processzió. Midőn felhangzott Jeruzsálem utcáin a lelkes hozsanna, „izgalomba jött az egész város, mondván: Kicsoda ez? A nép pedig mondá: Ez Jézus, a próféta* (Máté 21, 10. 11.). így is mondhatta volna a nép: Ez Jézus, a lelkek győztes vezére! Krisztus győzelmét nem fegyverek vívják, nem is acélágyúk hirdetik, ő a lélekre, a kegyelemre és szeretetre építi diadalát. A világ vezérei vérző emberi tömegek feláldozásával jutnak el a győzelmi pálmáig. Krisztus tavaszi virágokon, zöldelő pálmaágakon megy előre a győzelem útján. A véres, piros vonal az ő győzelmi útján is megtalálható, de a maga vérével festi pirosra Veronika kendőjét és a Golgota keresztjét. Krisztus nem rejtegette, hanem nyíltan tanítványai elé tárta a jövőnek sok szenvedését, keresztjét és sikertelenségét. És hogy el ne csüggedjenek, így bátorította őket: „E világon szorongástok vagyon, de bízzatok, én legyőztem a világot" (Ján. 16, 33.). A következő nap eseményei látszólag megcáfolták az Úrnak ezen kijelentését, hiszen a nagypénteki alkonyat mintha szemfedője lett volna az Úr három évi tanításának és sok munkájának. A főpapok és farizeusok is úgy gondolták, hogy Krisztus sál együtt a tanítványok vágyát is örökre eltemették, minden reményüket lezárták a nagy kővel és főpapi pecséttel. És ma mégis nem
