A Győri Püspökség Körlevelei, 1935

Tartalomjegyzék

72

csak az evangéliumok lapjain, de a mártírok vérével megírottan is olvashatjuk a Colosseum omladozó kövein, vagy a katakombák sötét folyosóin: „Confidite, ego vici mundum 1“ 1900 évnek eseményei védenek bennünket az emmauszi tanítványok csüggedésétől : „Nos autem sperabamus" (Luk. 24, 21.).

Az apostoli lélek sohasem a múltban, hanem mindig ezen a parton veti meg reménységének horgonyát: spero et sperabo!

A csüggedést ne engedjük lelkünkre telepedni, mert az mindig őrli a lélek erőkészletét, és sorvasztja aktivitását. Ha a vezető is kislelkű vagy csüggeteg, akkor az „acies bene ordinata" erejét veszíti és felbomlik. Fogadjuk jó lélekkel a lépcsőimában nekünk szóló napi biztatást: spera in Deo! A mai idők nehéz megpróbáltatásaiban, amikor igazságtalanul megcsonkított hazánk gazdasági nehézségei és erkölcsi veszedelmei közepette minden erőnk megfeszítésére szükségünk van, álljuk keményen, megrendülés nélkül az őrséget. A fáradtság és csüggedés napjaiban nézzünk bizalommal Krisztusra, és adjon erőt a további munkára az a gondo'at, hogy az igazság, melyet hirdetünk és szolgálunk, előbb vagy utóbb, de győzelmet arat. „Jesu tibi sit gloria — Qui victor in coelum redis".

II. Christus regnat. Ez az első evangéliumi hír Őróla. Azon a virágos, tavaszi hajnalon, a liliomos Szűznek Gábor főangyal ezt az üzenetet vitte: „Nagy lészen ö, és királyságának nem leszen vége" (Luk. 1, 32. 33.). Aki körülnézett abban a szegényes názáreti házban, ott nem talált aranyos bölcsőt vagy királyi trónust, melynek örökösét várják. Mégis mikor megszületik a Filius Altissimi, mint királynak hódolnak neki nemcsak a Madonna, az ancilla Domini, hanem az aranykoronás napkeleti királyok is.

Koronáztak-e valaha ilyen uralkodót, akiről azt jegyezhették volna fel : „Regni eius non erit finis?" Kinek hatalma és birodalma mérhető össze a Krisztus királyságával? XIV. Lajosnak, a napkirálynak hatalma is alkonyatba jutott, és 70 éves uralkodása után lenyugodott. Napóleon, Szent Ilona szigetének foglya, talán az evangélium ezen szavain meditált, midőn, uralkodását Krisztus királyságával összevetve alázatos lélekkel telte meg nagy konfesszióját: „Én meghalok, és testemet a földbe temetik, hogy ott a férgek martaléka legyen. Ez lesz a

nagy Napóleon szereplésének vége .. . Micsoda mélység és örvény tátong az én nyomorúságom és Krisztus örök uralma között, akit tovább hirdetnek, tovább szeretnek, tovább imádnak és akinek uralma az egész földre kiterjed" (Bangha Béla: Hitvédelmi előadások. 1911. 200. lap). Igazat írt a császár. írását az idők is igazolják. Napóleon neve a történelemé, Krisztus továbbra is az életé. Napóleon ellen nem vonulnak fel seregek, Krisztus ellen ma is milliók állnak táborba. Napóleon zászlója a múzeumoké, nincs többé katonája, aki arra esküdjék. A Krisztus Király zászlaját ma is milliók göngyölítik ki, és tartják magasba.

Azért jött Ő közénk, hogy uralkodjék. „Ego in hoc natus sum“ — feleli az Úr Pilátusnak azon kérdésére: „Ergorex estu?“(Ján. 18, 37.) Ő tanított meg minket erre az imádságra: Jöjjön ei a te országod. Országa még mindig nem terjedt el annyira, hogy ne volna szükség erre a kérésre: Adveniat regnum tuum. Mennyit kell imádkozni és dolgozni, hogy eljöjjön az Ő országa: a „regnum veritatis et vitae, regnum sanctitatis et gratiae, regnum iustitiae, amoris et pacis" (Praefatio Festi Christi Regis). Az ő országának határait védjük és visszük tovább, amikor küldetésében járunk, az evangéliumot hirdetjük, a kegyelmeket közvetítjük. A mi életünk a Krisztus Királynak lekötött szolgálat: „Sacerdotem etenim oportet offerre, benedicere, praeesse, praedicare, bapti- sare" (in Ord. Presbyt.). Erre az alázatos és hűséges szolgálatra oktatgatja Szent Pál apostol tanítványát, Timóteust: „Törd magad, mint Krisztus Jézus jó katonája" (Tim. II- 2, 3.).

A mennybemenetel előtt a búcsúzás perceiben ez volt a tanítványok utolsó kérdése a Mesterhez: „Uram, vájjon mostanában állítod-e helyre Izrael országát?" Ő azonban azt mondá nekik: „Nem a ti dolgotok, hogy tudjátok az időket és pillanatokat, melyeket az Atya önhatalmával megállapított, hanem veszitek majd a reátok lejövő Szentiéleknek az erejét, és tanúim lesztek Jeruzsálemben és egész Júdeábán, Szamariábati és a föld határáig" (Csel. 1, 6—8.). Az apostolok nem kérdeztek többet. Megértették, és lelkűk mélyén megőrizték a Mester feleletét. Az igazi apostol nem az idők és pillanatok szemszögéből, hanem az Atya örök megállapításain át nézi hivatását és munkáját. Aki életével tanúságot tesz Krisztus mel