A Győri Püspökség Körlevelei, 1932
Tartalomjegyzék
nyelvű elemi iskoláknál a kisebbségi nyelvet beszélő tanerők alkalmazása. a főhatóságom alá tartozó elemi iskolákban is megtartassák. 79.735/1932. Vili. c. szám. — A rendelkezésemre álló adatokból megállapítottam, hogy az ország területén működő a) és b) tipusu elemi népiskoláknál olyan tanerők is vannak, akik az iskolába járó tankötelesek anyanyelvét nem beszélik, sőt igen gyakran egyáltalában nem értik. Az ilyen tanerők osztályában az általános tanítási és nevelési eredmény igen fogyatékos és a magyar nyelv tanítási eredménye sem éri el rendszerint azt a fejlődési fokot, amelyet méltán el lehetne várni. A megfelelő eredmény előfeltételeinek biztosítása céljából szükségesnek látszik, hogy főleg az a) és b) tipusu, de a lehetőség szerint a c) tipusu elemi népiskoláknál is olyan tanerők alkalmaztassanak, akik a tankötelesek anyanyelvét beszélik. Ezekre való tekintettel tisztelettel felkérem a Főtisztelendő Egyházi Főhatóságot, méltóztassék saját hatáskörében intézkedni aziránt, hogy a bölcs főhatósága alá tartozó elemi iskolák megüresedő tanítói állásainak betöltése alkalmából, a fentebb kifejtett szempontok, a lehetőséghez képest, figyelembe vétessenek. — Budapest, 1932. évi április hó 2-án. — A miniszter helyett: dr. Petri Pál s. k., államtitkár. 195. isk. sz. Egyház- községi építkezések tárgyában. Tudomás és miheztartás végett közlöm a nm. vallás- és közoktatásügyi miniszter urnák alábbi intézvényét. 527/932. I. ü. o. szám. — Nagyméltóságú Püspök Úr! Utóbbi időkben egyházközségi építkezések alkalmával több olyan sajnálatos eset fordult elő, mely alkalmas arra, hogy az egyházközségi intézményre s ezen keresztül magára az Egyházra árnyékot vessen. Egyes egyházközségek ugyanis kellő anyagi fedezet nélkül kockázatos kölcsönügyletek, vérmes pénzügyi tervezetek alapján nagyon sokszor az egyházi hatóságok előzetes engedélye nélkül oly templomi, plébániai, iskolai, kúltúrházi vagy egyéb építkezéseket, tatarozásokat rendeltek el, melyeknek költségeit viselni nem tudták. Az építési vállalkozók bízva az egyházközség egyházi jellegében, az egyházközség vezetőinek papi mivoltában, saját pénzükből előlegezték az építési költségeket, sokszor súlyos feltételű kölcsönöket vettek fel e célból s mikor az építkezés befejeztekor a költségek megtérítését kérték, az egyházközségek fizetés- képtelenséget jelentettek be és sokszor a legcsekélyebb készséget sem árulták el az így származott adósságok rendezésére, miáltal az építési vállalkozókat a legsúlyosabb pénzügyi válságba, sőt anyagi tönk szélére taszították. Az ilyen jóhiszeműségükben csalódott, kárvallott vállalkozók először az egyházi hatóságokkoz fordulnak igazságos követeléseik kielégítéséért. Az egyházi hatóságok, melyek sokszor engedélyt sem adtak ilyen építkezésre, vagy ha az engedélyt megadták és az építkezési szerződést jóváhagyták is, ezzel még garanciát nem vállaltak, természetszerűleg anyagilag felelősségre nem vonhatók. A vállalkozók e hiábavaló kísérlet után a vezetésem alatt álló minisztériumhoz fordulnak jogorvoslásért. Mivel azonban az egyházközségek anyagi ügyeik intézésében, építkezéseik megrendelésénél tőlem nem függnek s ezen építkezésekhez se hivatali elődeim, se az én engedélyemet nem kérték, nyilvánvaló, hogy a vallás- és közoktatásügyi minisztériumot még kevésbbé terheli bárminemű erkölcsi vagy anyagi felelősség. Az egyházközségek azonban minden anyagi ügy intézésében a kormányható- ságilag jóváhagyott egyházközségi szabályzatok szerint (Budapesti Szabályzat 39. §,
