A Győri Püspökség Körlevelei, 1916
Tartalomjegyzék
146 1 1 Nr. 6776 Instructio super casuum conscientiae reser- vationibus népeimre, a Mindenható színe előtt fogadom, hogy az őseim által reám hagyott örökségnek hű sáfárja leszek, mindent meg akarok tenni, hogy mielőbb elmúljanak a háború áldozatai és borzalmai; újból meg kívánom népeimnek szerezni a béke áldásait, amint ezt fegyvereink becsülete, államaimnak és hű szövetségeseimnek létérdeke és ellenségeink daca megengedi. Népeimnek igazságos, szeretetteljes fejedelme akarok lenni, az alkotmányt és törvényt tiszteletben kívánom tartani, gondosan fogok őrködni a jogegyenlőség felett. Állandó törekvéseimet népeim erkölcsi és szellemi javának előmozdítására, a szabadság és a jogrend oltalmára és arra irányítom, hogy a társadalom munkás tagjai számára becsületes munkájuk gyümölcsét biztosítsam. Elődömtől örökölt drága örökségem a korona és a nép kölcsönös ragaszkodása és bizalma is. Magasztos, de súlyos uralkodói hivatásom kötelességeinek teljesítéséhez ebből merítek erőt. Ausztria és Magyarország elpusztíthatatlan életerejébe vetett hittel, népeim iránt érzett mélységes szeretettől áthatva állítom életemet és minden erőmet a magasztos feladat szolgálatába. Kelt Bécsben, 1916. november hó 21. KÁROLY, s. k. Gróf Tisza István, s. k. IV. Károly királyunk Ö császári és apostoli királyi Felségének trónralépte alkalmából népeihez intézett fenti szózatát a legmélyebb hódolattal közlöm. Győr, 1916. november 22. Suprema Sacra Congregatio S. Officii. Cum experientia comprobatum sit casuum, quos vocant, conscientiae reser- vationes, si debitam mensuram et modum excedant, in animarum perniciem potius quam in earum utilitatem vergere posse. Suprema haec Sacra Congregatio Sancti Officii, praecedentibus ad rem dispositionibus novas, pro opportunitate temporum, superaddens, de expresso mandato Sanctissimi D. N. Benedicti divina providentia PP. XV, haec cum omnibus et singulis Reverendissimis locorum Ordinariis decretorie omnino ac praeceptive communicanda statuit: 1. Meminerint ante omnia Reverendissimi Ordinarii casuum conscientiae re- servationes ad destructionem munitionum, iuxta dictum Apostoli (2 Cor., X. 4), ad removenda scilicet obstacula quae saluti animarum non communi impedimento sunt, esse dirigendas; ideoque, generatim loquendo, extraordinario huic remedio manus ne velint apponere nisi, re in synodo dioecesana discussa, vel, extra synodum, auditis Capitulo Cathedrali et aliquot ex probatioribus ac prudentioribus suae dioecesis animarum curatoribus, de vera reservationis necessitate aut utilitate in Domino convincantur. 2. Utcumque, casus reservandi sint pauci omnino, tres vel, ad summum, quatuor, atque ex gravioribus tantum et atrocioribus criminibus specifice determinandis ; ipsa vero reservatio non ultra in vigore maneat quam necesse sit ad publicum aliquod inolitum vitium extirpan- dum aut collapsam forte Christianam disciplinam instaurandam. 3. Reservationi, generatim ne submittantur sive peccata mere interna, quippe quae, ut docet Benedictus XIV. (De syn. dioec., V, 5, 5), non est in praxi receptum ut unquam reserventur, propter animarum periculum; sive quae ex humana fragilitate derivantia aliam non habeant specialem sibi coniunctam malitiam, propter humanam infirmitatem.
