A Győri Püspökség Körlevelei, 1915
Tartalomjegyzék
41 jében Istennek sok áldásában részesültünk; de a felnövekvő anyagi jóléttel, sok helyütt az Istentől való elidegenedés rákfenéje is együtt nőtt. Az embert a földi javakban elért eredmények, a jólét, a vagyon, a pénz, az ész fokozott művelődése, a sokat magasztalt haladás, az ezzel járó puha kényelem annyira elvakította és gőgössé tette, hogy azt gondolta' Isten nélkül is megél. Az emberek jó részének szive csak a lest gerjedelmeiért vert, s az elgyengült lélek nem tudott már-már felemelkedni Urához és Istenéhez. így indultak romlásnak az erkölcsök is. Világ- békéről, örökké tartó békéről álmodoztunk, abban bizakodtunk; és most? Mekkora és mily rettenetes áldozat árán kéll újból megtanulnia a világnak, hogy az emberi szenvedélyeket, az ember féktelen önzését, kapzsiságát, melyből minden veszedelmünk származott1 nem lehet szavakkal, beszédekkel, az emberi haladás emlegetésével megfékezni, hanem ide élet, keresztény, tevékeny élet szükséges. Komolyan és hányszor kellett a lelkipásztoroknak szavaikat felemelniük és figyelmeztetni népünket, hogy7 katolikus hitünk becsületes megvallása, a régi fentartó és minden bajtól megőrző keresztény erkölcsök gyakorlása tűnőiéiben vannak, s helyükbe a lélek fásultsága, közömbössége, az érzékiség, a földiek hajszolása tolakodik. Hirdettük, hogy ha az anyagi haladással a lélek vallásos nevelése és megerősítése nem jár együtt, az anyagi haladás egymiagában csak veszedelmünkre lehet. Minderre keményen figy elmeztet bennünket az Isten Jeremiás prófétánál : Ezeket mondja az Ur: a bölcs ne dicsekedjék bölcseségében, és az erős ne dicsekedjék erősségében, és a gazdag ne dicsekedjék gazdagságában; hanem abban dicseked1 Timot. I. 6, 10. jék, aki dicsekszik, hagg ismer engem és tudja, hogy én vagyok az Ur, ki irgalmasságot cselekszem, és Ítéletet és igazságot a földön.1 Azért, Krisztusban Szeretett Hívek, e komoly időkben gyűljünk össze az Ur oltára előtt, hogy bűnbánókig és alázatos lélekkel ott beismerjük vétkeinket; az Ur oltárától vonuljunk a gyóntatószékhez, s olt megtisztulva, tegy7ünk erős fogadást, hogy különösen most, a háború idejében, hűségesen, Istennek tetsző módon teljesíteni akarjuk keresztény kötelességeinket. A szenvedés e napjai sok kötelességet rónak reánk. Ezek között az első, hogy Istenbe vetett hitünket megőrizzük, megváltjuk és megszilárdítsuk. Isten nem veti el az ő népét, melyet eleve ismert.2 Nem veti cl az ő népét, egy feltétel alatt, ha az ő magyar népe kitart mellette, hű marad hozzá, fel nem adja állását és el nem hagyja őrhelyét. Nagy vigasztalódással halljuk és a visszatérteken látjuk, hogy hős testvéreink, kik ott a távolban az őrhelyeken állanak, vérük és életük árán sem hagyják el állásaikat, mily csodálatos lelki átalakuláson mentek át, s erősödtek meg a hitben. Itt látjuk, Krisztusban Kedves Hívek, hogy az irgalmas Istennek milyren nagy7 ajándéka a hit. Mert ahhoz, hogy a mi katonáink a legnehezebb kötelességüknek a legválságosabb helyzetekben, élet és halál között, csügge- dés, félelem nélkül férfiasán és rettenthe- letlenül eleget tehessenek, ahhoz a lövőszerek, éles fegyvereken kívül több kell, sőt több kell az erős karnál, a lobogó lelkesedésnél is: ahhoz a léleknek az erőssége szükséges elsősorban, s ezt egyedül a hit s az igazi vallásosság adhatja. Nem félelemből s nem a gyáva lelkekből, hanem a hősök, a mindenről lemondok lel1 Jeremiás 9, 23, —• * Rómaiakhoz 11, 22.
