A Győri Püspökség Körlevelei, 1915

Tartalomjegyzék

136 hadikölcsönpénztár pedig épúgy, mint az első és második liadikólcsönnél, a kibo­csátandó harmadik hadikölcsönnél is messzemenő kedvezményeket fognak nyúj­tani a jegyzésben résztvevők részére, hogy ezek jegyzésüket minél előnyösöbben bo­nyolíthassák le. Az első két hadikölcsön jelentékeny sikere s az a körülmény, hogy a közön­ség kezében most az eléggé jó termés ér­tékesítése és a magas árak következtében jelentékeny összegű készpénz van, a har­madik hadikölcsön sikere tekintetében is a legszebb remén nyel kecsegtet, annál is inkább, mert a harctéri helyzet a második hadikölcsön kibocsátása óta igen kedve­zően alakult. Kedvezők a kilátások azért is, mert a közönségnek ama rétegei, ame­lyek eddigeló az állami kibocsátások szem­pontjából jóformán tekintetbe sem jöttek, s amelyek megtakarított összegeik állam­papírokba való elhelyezését eddig nem is ismerték, de amelyeknek kezén a háború folytán igen sok készpénz gyűlt össze, az első két hadikölcsön kibocsátása alkalmá­val szerzett propoganda folytán a tőkeelhe­lyezésnek ezzel a módjával kezdenek meg­barátkozni, s különösen azok az igen ked­vező tapasztalatok, amelyeket e tekintet­ben a második hadikölcsön jegyzése al­kalmával tétettek, arra a reményre jogosí­tanak, hogy ha sikerül az akciót jól szer­vezni, illetve a második hadikölcsön ki­bocsátása alkalmával jól bevált szerveze­tet még tökéletesbíteni, s a közönséggel megértetni, hogy úgy a haza, mint a maga érdekében akkor cselekszik helyesen, ha otthon tartogatott készpénzét és a. közel­jövőben várható megtakarításait hadiköl­csön jegyzésére fordítja: akkor a harma­dik hadikölcsön eredménye az eddigi köl­csönök eredményét is felül fogja múlni. Az uj kölcsönre vonatkozó hivatalos aláírási felhívás minden valószínűség sze­rint folyó évi október hó első felében fog közzététetni, s az aláírási idő az első és második hadikölcsönnél ezirányban álta­lánosan megnyilvánult óhajtáshoz képest lehetőleg hosszú időben (3—4 hét) fog megállapíttatni. Igen célszerű volna tehát, ha a hívek a jelzett időbe eső vasárnapi istentiszteleteken lehetőleg a szószékről, vagy más alkalmas módon buzdíthatnának lelkipásztoraik által a jegyzésben való mi­nél tömegesebb és nagyobb arányú rész­vételre. Ha megismertetnének velük az aláírás feltételei és módozatai, az aláírás­ból reájuk háruló anyagi előnyök s emel­lett még kifejtetnék előttük az, hogy haza­fias kötelességet teljesítenek akkor, ha ott­hon őrzött készpénzüket — kamat ellené­ben — a haza rendelkezésére bocsátanák a háború kedvező eredményének biztosí­tása érdekében, s ha felvilágosíttatnának, hogy emellett saját érdekeiket is jobban megvédik, mint a készpénznek otlhontar- tása által, mert pénzüknek is épúgy, mint állami kötvényeiknek tulajdonképen csak az állam hatalma, tekintélye és fizetőké­pessége adja meg az értékét és szükség esetén az állami kötvények is mindenkor pénzzé tehetők. Ily irányú kegyes közreműködését kérve fogadja a Főt. Főhatóság őszinte tiszteletem nyilvánítását. Budapest, 1915. évi október hó 2-án. — Jankovich. A nm. vallás- és közoktatásügyi m. kir. Miniszter urnák fenti átiratát lekö­zölve felhívom Ntdő Papságomat és a Tanítói Kart, hogy a legközelebb kibocsá­tandó harmadik hadikölcsön sikerének ér­dekében vesse latba minden befolyását. Buzdítsák kivétel nélkül híveiket, hogy a kölcsön jegyzésében minél nagyobb számban, minél nagyobb arányban vegye­nek részt.

Next

/
Thumbnails
Contents