A Győri Püspökség Körlevelei, 1914
Tartalomjegyzék
49 sonlóvá akar tenni, s azért gyermekeivé fogad, csak természetes, hogy a szeretetet áradozó örömmel nyújtjuk, s nem terhes kötelességünknek, de gyönyörűségünknek tartjuk, hogy szabad közelednünk, szabad szeretnünk, hogy oly közel emel magához. Már pedig ez foglaltatik Istennek végtelenül kegyes, boldogító, első parancsában. A második parancs következménye az elsőnek, mert ha az Isten atyánk, nevét tiszteletben kell tartani. Ez a parancs egyben óvja az Istenre való hivatkozással történő eskünek szentségét, előmozdítja az emberi igazságszolgáltatást, amelyben az eskü, mint bizonyító eszköz helyet foglal. Szégyenletesen vétenek e parancs ellen az istengyalázók, a szokásos káromko- dók. Vétkük annál undokabb, mert az Isten felségét gyalázzák, még pedig teljesen oktalanul; nem csoda, ha a sűrű káromkodás az Isten büntetését kényszeríti ki ezen utálatos vétekre. A harmadik parancs az Isten hozzánk való nagy jóságának bizonysága. A bűnbeeséssel reánk szakadt a fárasztó munkának a terhe. Arcunk verejtékével kell munkálkodnunk, de, hogy legyen köny- nyebbségünk is nehéz sorsunkban, s hogy ne merüljünk el a földi gondokba, Isten a hétnek utolsó napját pihenésre, megszentelésre parancsolja fordítani. Az Egyház parancsa a vasárnapot jelöli ki munkaszünetnek és Isten szolgálatára, a szentmise ájtatos hallgatásával. Ugyancsak az idő megszentelését célozzák az Anyaszent- egyház ama parancsai, amelyek bizonyos időszakokban a zajos menyegzőket, mulatozásokat tiltják, husvét táján pedig elrendelik a szentségekhez való járulást. Krisztusban Szeretteim! az Isten az időnek is ura, joga van hát felette törvénye és Egyháza utján rendelkezni. De e parancsok megint csak a mi javunkra szolgálnak, óvják lelkünket az elcsigázás- tól, gazdagítják a lékünk békeségét, örömét, ha híven követjük e parancsokat. A negyedik parancs a szülők tiszteletét teszi szent kötelességünkké és mivel az emberiség egyházi és polgári egyesülésben is él, mint megannyi nagy családokban, e parancsban bent foglaltatik az egyházi és világi elöljárók tisztelete. Kicsinyével szemben még az állatnak is van ragaszkodása: óvja, őrzi védelmezi azt, mert gyengeségénél fogva reászorul. Az emberi szívben azonban több és nagyobb vonzalmat helyezett el az Isten keze: belé ültette a szülőkhöz való hálát, ragaszkodást, szent parancsával pedig a hálát, tiszteletet külön sürgeti, és méltán. A szülők részéről annyi gondozásban részesülnek a gyermekek, a nevelés, melyben őket részesítik és amely egész életükre a legmélyebb nyomokat szokta lelkűkbe vésni, oly nagy jótétemény, hogy azt a gyermekek elegendőkép meghálálni soha nem képesek. Bárcsak mindig emlékezetükben is maradna a hála! A kenyérkereső ifjak helyesebbet és magukra nézve is áldásosabbat nem tehetnek, mintha keresetükkel rászoruló szülőiket támogatják. Mekkora eltévelyedése az ifjúságnak a fékez- hetetlen mulatozás vágya, amely arra viszi, hogy az Istennek szentelt vasár- és ünnepnapokon folyton-folyvást a mulatozást keresse. Nem marad idő a szükséges pihenésre, nem marad alkalom a templom látogatására, s nem marad a keresetből a szülők számára, mert az időt, alkalmat, keresetet mind elnyeli a vasárnapi mulatság. Lehet-e az ilyen ifjúságon áldás, csodálkozhatunk-e, ha az igv töltölt ifjúság után következik a korai vénülés, betegség, rossz családi élet, idő előtti testi,lelki pusztulás? A baj gyökere ott van, hogy az ifjúság elszakad, kivonja magát a szülői háztól; a többi csapás Isten parancsá