A Győri Püspökség Körlevelei, 1914

Tartalomjegyzék

157 örödelmes lélekkel és alázatos szivvel1 várva-vártuk az Urat, hogy 5503. sz. meghallgassa könyörgésünket2 és ismervén mindeneknek szivét megmutassa, kit választott, aki újból elfoglalja az apostoli szolgálat és hivatal megüresedett helyét,3 Szünést nem tartó imádságunk felhatott az ég szent lak­helyébe4 s az Ur, ki gazdag az irgalmasságban, az ő igen kegyes szeretetéért, mellyel szeretett minket,5 örömöt adott szivünkbe,8 uj és hiv papot támasztva magának, ki szive és lelke szerint fog cselekedni? A világ minden részéből, — ahol csak Krisztus Urunk evangéliumát hirde­tik — Rómában, Szent Péter sírjánál egybegyült bíboros Atyák, miután X. Pius pápá­nak nagy szomorúsággal és keresztény gyászolással megadták a végtisztességet, a Szentlélek megvilágító és megerősítő kegyelmének buzgó és állhatatos segítségül hívása mellett az anyaszentegyház törvénye és törvényes szokása szerint DELLA CHIESA JAKAB bíborost, ki 1854. év november hó 21-én született Qénuában, 1878. év december hó 21-én pappá szenteltetett és 1907. év december hó 16-ától fogva a bolognai érseki széken ült, szeptember hó 3-án MEGVÁLASZTOTTÁK RÓMAI PÁPÁVÁ, KRISZTUS URUNK FÖLDI HELYTARTÓJÁVÁ, SZENT PÉTER APOSTOLFEJEDELEM UTÓDJÁVÁ, AZ ANYASZENTEGYHÁZ LÁTHATÓ FEJÉVÉ, LELKÜNK LEGFŐBB PÁSZTORÁVÁ ÉS AZ EGÉSZ KERESZTÉNY VILÁG ATYJÁVÁ. 1 Dániel, 3, 39. — 8 39. zsolt. 1. — 3 Apóst. csel. 1, 24. — * Paral. II. k. 30, 27. — 5 Efez. 2, 4. — 8 4. zsolt. 7. — 7 Kir. I. könyve, 2, 35.

Next

/
Thumbnails
Contents