A Győri Püspökség Körlevelei, 1914
Tartalomjegyzék
121 Ságul szolgál az, hogy az ifjúság vezetésére rendelt tanítok összegyülekeznek s arról tanácskoznak, határoznak, hogy a vallásoktatás az iskolából általában kiküszöböltessék. Minő eltévelyedése az emberi elmének ! Bizva-bizom, hogy a győri egyházmegye tanítósága a csábítást, amely a keresztény elvektől akarja eltántorítani, mindenkor kereken visszautasítja. Bízom, hogy a tanítóság a keresztény elvek szinaranyát a máról holnapra változó, divatos elméletek kavicsával nem cseréli be, magas hivatását nem fokozza le, azért a nevelést és oktatást nem is fogja soha puszta idomitásnak tekinteni, tiszteli a gyermek lelkében Istennek képmását, és azt, Isten munkatársaként fogja formálni és képezni. Üdvözítőnk szavai: „Aki egyet a kicsinyekből az én nevemben fölvesz, engem vesz föl“ (Máté 18, 5.) a tanítói hivatásra is illenek. Adjon derék tanítóságunknak mindenkor erőt és kitartást az a meggyőződés, hogy a gyermekben magát Krisztust gondozzák, viszont a szülők és az ifjúság ismerjék kötelességüknek, hogy tanítóik munkáját érdem szerint becsüljék ! Keresztény ifjak, hajadonok! Hozzátok is van búcsúszavam. Hallottátok, hogy minő féltő gonddal őrködünk neveltetéstek fölött. Legyetek ennyi fáradságért, gondért hálásak lelkipásztortok, tanítóitok, szülőitek iránt. Ellenetek fordul a gonoszoknak minden támadása. Ha sikerül tőletek elvenni a hitet, a hittel az ártatlanságot, azzal el van rabolva ifjuságtok boldogsága, meg vagytok mérgezve az egész életre keserű bánattal, akkor kérdéses örök üdvösségtek is. Őrködjetek tehát magatok is szivetek felett, mert fiatalok, tapasztalatlanok vagytok. De azonfelül imádkozzatok, keressetek erőt a szentségekben, mert „gyengék is vagytok. Jöjjetek, miként Szentséges Atyánk is buzdítva-buzdít, gyakorta a kegyelem trónjához, az Ur asztalához, ott fakad számotokra a forrás, amely üdít, frissít, tisztít, erőssé tesz a küzdelemre, boldogítja sziveteket kimondhatatlan békességgel, lelki örömmel. Krisztusban Szeretteim! Minden a jó Istentől származik, de az Isten különféle módon osztja ki adományait. Egyiknek ad öt, a másiknak két, ismét másnak csak egy talentumot. Az egyik magas-, a másik alacsonysorban születik. Egyiknek bölcsőjébe van téve a vagyon, a másik talán soha nem jut hozzá. Egyiknek fényes szellemi képességeket juttat, a‘másiknak csak szerény tehetségeket. De akár öt, vagy kettő, vagy egy talentumot kapott is valaki, mindegyik megszerezheti a neki jutott adománynyal ugyanazt az üdvösséget. Nem a talentumok számán, hanem azon múlik, hogy ki-ki mennyi hűséggel, lelkiismeretességgel használja a magáét. Akinek több jutott, attól az Isten is többet kíván, akinek kevesebb, attól kevesebbet. Azok, akiknek rang és vagyon jutott osztályrészül, ne feledjék el az apostolnak komoly, figyelmeztető szavát: „Mid van, amit nem kaptál; ha pedig kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna?“ (I. Kor. 4, 7.) Nincs hát oka és joga senkinek az elbizakodásra, dicsekvésre. Ha vannak alárendeltjeitek a hivatalban, gazdaságban, üzletben: bánjatok velük szelíden, emberségesen, törődjetek ideiglenes és örök
