A Győri Püspökség Körlevelei, 1913
Tartalomjegyzék
16 következett. Mindez örök törvényül szolgál a véges, gyarló emberi nem számára a tekintetben, hogy hat napon át fordítsa figyelmét dologra, szorgos munkára, de a hetediket tartsa fenn Istene számára, éljen e napon egészen és teljesen a lelke üdvösségének. Voltakép ez a törvény belé van vésve az emberi szívbe, követeli azt az eszes emberi természet, amely a látható világból el nem utasítható módon kénytelen fel- és elismerni annak láthatlan, mindenható, bölcs Teremtőjét, sőt tisztelni, imádni. Ez az oka annak, hogy a föld kerekségén nem volt, nincs és nem is lesz sehol olyan nép, amely nem imádná az istenséget, nem volna tudatában annak, hogy ezen földi életnek, egy másik élet a folytatása, hogy ezen másik életre a földi életben kell előkészülni, és hogy ez előkészülethez szükséges az Istennek tetsző élet, a bűnbánat, Istennek tisztelete, ünnepek tartása. Nagyfontosságu ez a bizonyság, Krisztusban Szeretteim, mert ha az emberiség le nem téphető az Istenség kebléről, ha kiirthatlan módon ragaszkodik a halhatatlansághoz, noha a látszat, a testnek elmúlása ellene szól, ez annak a bizonysága, hogy az emberi léleknek el- utasíthatlan követelései ezen igazságok, olyanok, melyeket a természet alkotója helyezett az emberi lélekbe egyéb képességeivel együtt. Önként következik ebből, hogy az, aki eltemetkezik világi foglalkozásokba, aki hónapról-hónapra, évről-évre nem gondol s nem gondoz egyebet, mint a gazdaságát, vagy a háztartását, vagy az üzletét, vagy a hivatalát; más szóval aki nem enged magának időt arra, hogy egészen az Istennek éljen, a lelke üdvösségével foglalkozzék, vagyis aki nem ünnepel, az vétkezik a saját emberi eszes természete ellen, lealacsonyítja, meggyalázza azt. Hasonlóvá lesz ahhoz, aki elkerüli a napvilágot, barlangba, vagy sötét pincébe veszi magát, s ott tölti életét. Csoda-e, ha elszokik azután a szeme a napvilágtól, ha a sötétségben elveszti szemevilágát, ha megvakul. így az Istent sem lehet büntetlenül elhanyagolni; büntetése a lelki vakság, a hitnek, vallásnak megszűnése, ami nem természetes, nem egészséges állapota a léleknek, hanem megnyomoro- dása, betegsége, amint a világosságtól elszokott szemnek gyengesége, vaksága nem természetes állapota a szemnek, hanem betegsége, elnyomorodása. Az ember testből és lélekből áll. Ha valaki sokat enged a testnek, a szemek kívánságának, akkor lelki élete meggyöngül, a testi, a külső élet, a látható világ elhatalmasodik fölötte, mind kevésbbé érti és érzi a lelkének szavát, kiáltásait, mind kevesebbet érti az Istent s az Ô tiszteletét, ünnepeit. Miként szent Pál apostol figyelmeztet; A test szerint való ember nem fogja fel azt, mi Isten Leikéé, mert az bolondság előtte, és nem értheti, mert azt lélek szerint kell megítélni. (I. Kor. 2, 14.) Szörnyű csapás az emberen a testi vakság, de még szörnyűbb a lelki vakság, mert azzal csak a látható világot veszíti szem elől, emezzel az Istent s örök üdvösségét. Az ünnep vissza-vissza vezet az Istenhez, üdvösségünk gondozójához, azért a lelki vakságnak legbiztosabb, egyedül hathatós ellenszere. Ebből az okból követeli tőlünk a jóságos Isten az ünnepek megtartását. Nem hiába kezdi parancsát e szóval: „Megemlékezzél, hogy a szombat napot megszenteljed.“ Ez a szó „megemlékezzél“ kettőt foglal magában : az egyik az, hogy az ember felületességénél, könnyelműségénél, gyarlóságánál fogva vajmi könnyen kisértésbe esik, hogy e szent törvényt áthágja, róla megfeledkezik ; a másik az, hogy véghetetle-
