A Győri Püspökség Körlevelei, 1911

Tartalomjegyzék

Várady Li pót Árpád dr. Isten irgalmasságából és az Apostoli Szentszék kegyelméből győri püspök, a győri egyházmegye híveinek üdvöt és áldást a mi Urunk Jézus Krisztusban. Krisztusban Szeretett Híveim! Istennek imádandó gondviselése intézi a világ rendjét, kormányozza Anyaszentegyhá- zát a lelkek üdvözlésére. Tetszett az isteni irgalomnak az én csekély személyemre tekin­teni, kiválasztani sokak közül, akik érdem­ben, tudományban, tapasztalatban, életszent­ségben bizonyára megelőznek, és mint fő­pásztort élére állítani az ősi, fényes múltú, nagy győri egyházmegyének. Amidőn e minő­ségemben, e pásztorlevelem útján, első ízben szólok hozzátok Krisztusban szeretett híveim, kérlek benneteket, egyesüljetek velem lélek­ben, töltse be valamennyiünk szivét egy gon­dolat, hogy az Úr Jézus, a lelkek legfőbb Pásztora adja meg nekem a vigasztaló, erő­sítő, felvilágosító Szentléleknek ajándékait, tegye erőtlenségemet, gyengeségemet alkal­massá arra, hogy az Isten országát a ti lel- ketekben fenntartsam, szilárdítsam, terjeszteni tudjam. Nagy bizodalmát merítek a Ti ájta- tos imádságtokból, mert sokat ér az igaznak imádsága az Úr Színe előtt. Maga az Üdvö­zítő pedig ünnepélyesen biztosított arról, hogy ahol csak ketten vagy hárman is össze­jönnek az O nevében, O közöttük leszen. Ha a kegyes Megváltó ennyire magáévá teszi legkisebb számú híveinek egyesült jószándékát, mennyivel inkább velünk fog tartani akkor, ha egy nagy egyházmegyének százezreket tevő buzgó hívei egyesülnek közös imádságban és ostromolják alázatos könyörgésükkel a'Magasságbelit! A főpásztori méltóság diszével együtt reám hárul annak terhe, felelőssége is. Gyarlósá­gom tudatában megrendülök a felelősségnek súlyától, különösen, ha megfontolom, hogy a püspöki hivatás betöltése mennyi nehéz­séggel, mennyi akadállyal van egybekötve! Ha már nehéz dolog a magunk leikéről számot adni az örök Biró itélőszéke előtt, elannyira, hogy még a szentek is e gondo­lattól megrendültek,1 minő rettenetes a fele­lősség sok-sok ezer halhatatlan lélekért, akik­nek megmentése avagy örök kárhozata any- nyira függ az én éberségemtől is s akiket az örök Biró egykoron tőlem fog számon kérni! És ha a püspöki méltóságot minden időben nagy veszedelmek környezték, úgy hogy a legtudósabb s a legszentebb férfiak vonakodtak azt magukra vállalni s ameny- nyire lehetett, menekültek előle, miként szent Ambrus, avagy nazianzi szent Gergely, a nagy egyháztanító, aki püspöki méltóságát, a nagy felelősség miatt, letette: mennyivel nehezebb, súlyosabb a püspöki méltóság terhe napjainkban, amikor a viharok, amelyek Isten szentegyháza ellen törnek, egyre heve­sebbek s egyre fenyegetőbbekké válnak! Az i Philipp 2, 12.

Next

/
Thumbnails
Contents