A Győri Püspökség Körlevelei, 1910

Tartalomjegyzék

2 hívása, hogy testileg és lelkűnkben is váljunk meg a világtól, s imádság és böjtölés által megújuljunk, megerősödjünk minden jóra a mi Urunkban Jézus Krisztusban. Felhangzik édes Üdvözítőnk intő és figyelmeztető szava: Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkének pedig kárát vallja.1 Szivünkbe vési e szavaival a mi Üdvözítőnk azt, hogy a keresztény embernek első és fő kötelessége és gondja lelkére legyen, mert ha az egész világot meghódítaná, meg­szerezné is, lelkét s annak üdvösségét elhanyagolja, — mit nyert vele? Isten előtt érdemeden marad. Ez okból emelem föl én is főpásztori szavamat hozzátok, kedves Híveim, intve és kérve titeket az apostollal: ezeket tudván, őrizkedjetek, nehogy az eszte­lenek tévelygéseitől elragadtatván, saját erősségiekből kiessetek.2 Az Isten irgal­masságára kérlek titeket, hogy a ti testeteket adjátok élő, szent és Istennek kedves áldozatul, s így a ti szolgálatotok okos legyen.3 Nem uj parancsot irok nektek, kedves Hiveim, hanem régi parancsot, mely nálatok volt kezdettől.4 A kereszténység, kedves Hiveim, az önmegtartóztatás, az önmegtagadás vallása, melyben élni nem lehet anélkül, hogy némely dolgokról le ne mondjunk. Az önmegtagadás Krisztus országának igazi alaptörvénye; ez a fegyver, amelylyel a lélek a testet és annak kívánságait legyőzi, s a maga hatalma alá hajtja; az önmegtartóztatás az áldozat, a melylyel ember Istennek és az O pararancsának magát átadja. A testnek meg nem zabolázott kivánsága ugyanis megrontja a test és lélek között fennálló törvényt, a rossz és gonosz indulatokat nagyranöveli, ezek azután az erkölcstelenség oly cselekedeteiben nyilvánulnak, melyek az emberiség szégyenét és gyalázatát képezik. A test kivánsága az, mely sok embert az oktalan állatnál is mélyebbre sülyeszt, s feledteti velők kötelességüket nem csak Isten iránt, hanem embertársaik, saját maguk, családjok és gyermekeik iránt is. A test kívánságai nem szaporítják örömeinket és boldogságunkat, hanem szétroncsol­ják azokat. A boldogságot az emberi nem számára Krisztus Urunk hozta meg. Azon milliók, kik az egyházhoz ragaszkodnak, tudják legjobban, mennyi boldogságban részesítette őket az ő hitük; s annál jobban gyarapodik boldogságunk, mennél jobban behatolunk a keresztény életbe. De mi utón vezet minket a boldogságra a mi Urunk Jézus Krisztus? Krisztus Urunk ünnepélyesen megmondotta és tanította ezt mindeneknek: Ha ki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát és vegye föl keresztjét mindennap és kövessen engem.5 Nem csupán mindennap föl kell vennünk az Ur Jézus keresztjét és hordanunk, hanem a testet magát is keresztre kell feszítenünk. Kimondja ezt Szent Pál apostol nyilván: Akik pedig Krisztuséi, testüket megfeszítették a vétek­kel és kívánságokkal együtt.6 Lemondás nélkül nem lehetünk Krisztus tanítványai: így tehát mindaz ti közületek, ki nem mond le mindenről, nem lehet az én tanít­ványom.7 Pedig mindnyájunkat hiv magához, s mennél többet bajlódunk, mennél 1 Máté, 16,26 — 2 Péter apostol II. levele, 3, 17. — 5 Rómaiakhoz, 12, 1. — 4 Szent János I. levele, 2, 7. — 6 Lukács, 9, 23. Máté, 8, 34. — * Galatákhoz, 5, 24. — 7 Lukács, 14, 33.

Next

/
Thumbnails
Contents