A Győri Püspökség Körlevelei, 1908
Tartalomjegyzék
83 királyaink is mindenkor szigorúan őrködtek a felett, hogy a kath. egyházi javak alapítványi jellegükhöz képest eredeti rendeltetésüktől el ne vonassanak, s mindenkorra épségben íentartassanak. E célból alkottattak ama számos, elvi szempontjaikban a gyakorlat által is követett törvények és törvényes szabályok, melyek az egyházi javak elidegenítését (elfoglalását, eladását, elcserélését, elzálogosítását, vagy egyébkénti megterhelését) következetesen és nyomatékosan tiltják, azzal a szigorú sanctióval, hogy az e törvénybe ütköző jogügyletek érvénytelenek és az elidegenített egyházi javak birtokosaiktól visszavétessenek anélkül, hogy az előbbi állapotba visszahelyezést a pénz, vagy egyéb érték visszaadásától tennék függővé. Ide tartoznak az 1435: 21. t.-c. (mely az elidegenítésről „absque speciali mandato regio“ szól), az 1439: 21. t.-c., az 1550: 20. t.-c. (mely a visszaszerzést a főpapoknak hagyja meg „authoritate regia“), az 1559: 51. t.-c., az 1588: 36. t.-c. (oppignorata autem redimere et ordini ecclesiastico reddere dignetur sua majestas, juxta publicas constitutiones praecedentium annorum) az 1526: 23. t.-c. 1. §. infine. Kiváló fontosságú az 1567: 31. t.-c., melynek 9. §-a az elidegenített (zálogba adott vagy eladott) egyházi javaknak a Felség általi visszaszerzését rendeli és hozzá teszi: „et qui pro eis pecuniam mutuarunt, querant ab eo, cui mutuum dederunt,“ 12. §-a ily törvénybe ütköző cselekményektől a főpapokat és másokat is eltilt és kijelenti (13. §.), hogy az ily törvényellenesen létrejött jogügyletek érvénytelenek; végre: H. K. I. R. 10. c. 3. § II. R. 45. c. i. §. és 51. c. 1. §. Az egyházi javak elidegeníthetésének tilalma tekintetében sem hazai Íróink közt, sem a gyakorlatban nem volt és ma sincs számbavehető nézeteltérés. Frank Ignácnak tanítása szerint „az egyház javait sem zálogul, sem örökre eladni, sem akármiféle javait kisebbíteni nem szabad.“ (Osztó igazság I. 130. §. 3.), Wenzell: „az egyházi javadalmakhoz tartozó jószágok . . . közforgalom tárgyai nem lehetnek.“ (Magy. és erd. mag. j. rendsz. I. 336. 1. 148.), Kövy, Fogarassy (49. §. végén), Récsy (Magyarország közjoga 228. 1. 3.), Kőnek: Egyházjogtan kézikönyve 7. kiad. 216. 1., Szeredy: Egyházjog 3. kiad. II. kötet 1639. 1., Boncz Ferenc: a valláskörüli felségjogok 154. és köv. 1., Dósa: Erdélyhoni jogtudomány 1861: 2. könyv — 178. §. 231. és köv. 1. Már a „holtkéz“ elnevezés is tudvalevőleg onnan vette eredetét, hogy a törvények tilalmánál fogva az egyházi javak soha el nem idegeníthetők, „amely jószág kézről-kézre nem mehet, hanem örökké egy kéznél marad, az már adás-vevés tekintetében mintegy megsemmisült.“ így Frank: id. m. 129. és 206. 1. Hogy a kath lelkészségeknek (plébániáknak), mint a katholikus egyház szerves intézményeinek javadalmai, tehát az összes azokhoz tartozó ingatlanok szintén egyházi vagyontárgyak, melyek mint ilyenek a legfőbb kegyur felügyelete alatt állanak, kétséget nem szenved, reájuk tehát teljes mértékben alkalmazandók az idézett elidegenítési tilalmak. Ami különösen az egyházi javaknak kölcsönök általi megterhelését illeti, jelenleg az a gyakorlat áll fenn, hogy ily kölcsönszerződések kötéséhez, hogy azok teljes joghatálly birjanak, 40 ezer koronáig, hasznos beruházások esetében pedig
