A Győri Püspökség Körlevelei, 1908
Tartalomjegyzék
29 IV. A PÁTRIÁRKÁK, PRÍMÁSOK, ÉRSEKEK ÉS PÜSPÖKÖKNEK. X. PIUS PP. TISZTELENDŐ TESTVÉREK, ÜDVÖT ÉS APOSTOLI ÁLDÁST! Az Úr nyája legeltetésének Istentől Reánk bízott hivatala révén első sorban azt a feladatot rójja Reánk Krisztus, hogy az áthagyományozott szent hit leté- teményét a legéberebben őrizzük, a profán ízű újjításokat és az áltudomány ellenvetéseit visszautasítsuk. A legfőbb pásztor ezen őrködése minden időben szükséges volt ugyan a kath. egyháznak, mert az emberi nem ellensége mindig gondoskodott arról, hogy támadjanak »hamisan szóló férfiak,«1 »haszontalan beszédüek és hitege- tők,«2 »tévelygők és tévelyítők« ;3 de az utóbbi időben fájdalommal kell beváltanunk, Krisztus keresztje ellenségeinek száma erősen megszaporodott, kik egészen új és ravaszsággal teli frázisokkal az egyház életerejét iparkodnak elvágni, lekötni és Krisztus földi országát egyáltalán alapostól felforgatni. Azért tovább nem szabad hallgatnunk, nehogy szent kötelességet mulasztóknak látszassunk, és nehogy a jóságosság, melyet eddig a tévelygők megjavulásának reményében alkalmaztunk, kötelességfeledésnek tekintessék. Hogy tovább ne késsünk e dologban fellépni, különösen az a körülmény követeli, miszerint ezen tévedések hirdetői most már nem a nyilt ellenségek soraiban keresendők, hanem — ami különösen sajnálatok és szégyenletes dolog — magának az egyháznak kebelében találhatók, s annál ártalmasabbak, minél nehezebben felismerhetők, mert rejtőzködnek. Tisztelendő Testvérek! Azokról beszélünk, kik sokan a világi kath. hívők közül, sőt, ami még sajnálatosabb, a papság sorából, az egyház szeretetét hangoztatva, a józan keresztény bölcselet és hittudomány irányelveiről megfeledkezve, teljesen az egyház nyilt ellenségeinek s mérget terjesztő tanainak karjaiba vetve magukat, minden szerénységről megfeledkezve, az egyház jóakaratú megújításának nevével hivalkodnak, sőt vakmerőségükben annyira mennek, hogy Krisztus alkotásában mindent, ami szent, megtámadnak, még az Isteni Megváltó személyét sem kímélve meg, szentségtörő merénylettel merő tiszta emberré fokozzák le. Ezen emberek csodálkoznak, hogy az egyház ellenségei közé sorozzuk őket, de nem csodálkoznak rajta azok, akik a belső szándéktól eltekintve, mert erről csak az Isten mondhat ítéletet, tanításukat, szavaikat és cselekedeteiket ismerik. TelAp. cs. XX. 30. — ’ Tit. I. 60. — s II. Timoth. III. 13.
