A Győri Püspökség Körlevelei, 1904
Tartalomjegyzék
78 Általános elvek. 1. Az egyházi zene, mint az ünnepélyes egyházi szertartás (liturgia) kiegészítő része, osztozik annak általános céljában, mely nem egyéb, mint az Isten dicsősége és a hivek megszentelése és épülése. Az egyházi zene rendeltetése közreműködni az egyházi szertartások díszének és fényének emelésére, és mivel az ő főhivatása alkalmas ruhát ölteni a liturgiái szövegre, mely a hivek elméje elé kerül, ennélfogva saját külön célja neki nagyobb hatásosságot adni a szövegnek, hogy így a hivek könnyebben serkenjenek áhítatra és jobban elkészüljenek befogadására a malaszt ama gyümölcseinek, melyek a legszentebb szertartásoknak sajátjai. 2. Az egyházi zenének ennek következtében a lehető legtökéletesebb fokban kell felruházva lenni ama tulajdonságokkal, melyek a liturgiának sajátjai, milyen névszerint a szentség és a formák kifogástalansága, amiből harmadik tulajdonsága következik, az egyházi zene egyetemes érvénye. Az egyházi zenének szentnek kell lennie, vagyis ki kell zárni magából minden profánt, nemcsak magában, hanem előadásának módjára nézve is. Valódi művészetnek kell lennie, mert e nélkül lehetetlen, hogy a hallgatóban azt a hatást hozza létre, melyet az Egyház a hangok művészetének a liturgiában való alkalmazása által elérni akar. De egyúttal egyetemesnek is kell az egyházi zenének lennie, abban az értelemben, hogy bár minden nemzetnek utat enged a maga külön zenei módjának érvényesítésére, ezt azonban csak úgy lehessen tenni, hogy az egyházi zene általános jellege uralkodó maradjon, úgy, hogy midőn egyházi zenét hallgat, egy ,nem- zet se érezhessen káros hatást. II. I. II. Az egyházi zene fajai. 3. A fenti tulajdonságok legfőbb fokon a gregorián-énekben találhatók, mely ennélfogva a római Egyház tulajdonképpeni zenéje. Ez az egyedüli zene, melyet ez az egyház a régi atyáktól örökölt, melyet liturgikus kódexeiben századok óta féltékenyen őrzött, melyet közvetetlenül, mint a magáét adja elő híveinek, melyet a liturgia némely részében, mint kizárólagosan megengedettet ir elő s melyet újabb tanulmányok szerencsés sikerrel állítottak vissza eredeti épségébe és tisztaságába. Ez okoknál fogva a gregorián-éneket mindenkor úgy tekintették, mint az egyházi zene legmagasabb mintáját, úgy, hogy bátran lehet felállítani, mint általános törvényt a következő tételt: az egyház szemében egy-egy zenedarab (compo- sizione) annál szentebb és liturgikusabb, mennél bensőbben érintkezik ihletében, menetében és Ízlésében a gregorián-énekkel; ellenben, annál méltatlanabb a templomhoz, minél kevésbbé felel meg ennek a főmintának. A régi, hagyományos gregorián-éneket tehát széles körben kell vissza-
