A Győri Püspökség Körlevelei, 1901

Tartalomjegyzék

34 Magyar-Óvárott: a) a plébánia-; b) a kegyes-rendi templomot c) a men- házbeli és d) a temetői vagy más a plebániahivatal által kijelelt kápolnát. Tatán: a) a plébánia; b) a kegyesrendiek; c) a kapuczinusok templomát és d) a temetői vagy más a plebániahivatal által kijelelt kápolnát. A többi hitközségekben látogassák meg a plebánia-templomot. De ha a hókközségeknek nagy áldozatba kerülne az anyaegyházat látogatni és a fiókköz­ségnek van saját temploma, az ottani keresztények a fiókegyház templomában is eleget tehetnek a jubileumi kötelességnek. Látogassák 15, akár egymásután, akár megszakított sorban következő napon még pedig mindennap négyszer, tehát összesen hatvanszor. E templom-látogatásra vonatkozólag az apostoli irat II. pontja megengedi, hogy, ha a káptalanok, társulatok, testületek, tanintézetek és a plébánia hivei egy­házi vezetővel élükön körmenetben látogatják a templomokat, e látogatások száma hatvannál csekélyebb is lehet. Ennek értelmében mi a körmenetileg végzendő templom-látogatások számát négyre szállítjuk le ; nemkülönben az illető plébánosok, igazgatók és egyéb elöljárók bölcsességére bizzuk, hogy a kiszabott hat hónap keretében, mikor és hogyan óhajtják e körmeneteket alárendeltjeikkel együtt végezni. A győr-belvárosi plébánia híveivel ez apostoli engedély alapján kíván a jubileumi búcsú áldásaiban részesülni és e czélból a következő rendet állapította meg: a) 1901. évi szeptember hó 22-én, pünkösd után XVII. vasárnapon, azonnal a székesegyházban végzett vecsernye után, a Szent-Benedek-rend templomába a mindenszentek litániájának éneklése mellett körmenet indul. b) A templomba megérkezve alkalmi szentbeszéd következik, utána Jézus Szent Szivének litániája a legméltóságosabb Oltáriszentség kitételével, a fölajánlás­sal és öt »Miatyánk«-kai, Üdvözlettel az egyház szándékára. c) A székesegyházba visszatérve Salve Regina és főpapi áldás. E sorrend ismétlődik a három következő (pünk. után XVIII., XIX., és XX.) vasárnapon, vagyis szeptember 29., okt. 6. és okt. 13-án. A litániát lehet fölváltva Jézus szent nevéről is venni. Október 27-én közös áldozás a plébániai nagymisén ajáltatik. Délután hat órakor záró-istentisztelet alkalmi szentbeszéddel és »Te Deum«-mal. Azon testületek, tanintézetek stb., melyek nem egyházi körmenetben óhajtják végezni a templomlátogatást, hanem csak egyházi vezető és lobogó nélkül, legalább három nap látogassák meg a négy templomot és együtt imádkozzanak. Úgy, hogy e látogatások együttesen 12 számot tegyenek ki. Azon magán ájtatoskodóknak, kiknek nagy fáradságába kerülne naponkint négyszer elmenni az Isten házába, megengedjük, hogy, midőn a kijelölt templom­ban az egyház szándékára már imádkoztak, onnét kijővén, újra bemehessenek imád­kozni és ezt háromszor megismételhessék. E négyszeri belépésük az Úr hajlékába négy templomlátogatásnak vétetik. Ez okból a templomok a jubileum tartama alatt bizonyos órákig naponkint nyitva tartandók.

Next

/
Thumbnails
Contents