A Győri Püspökség Körlevelei, 1887
Tartalomjegyzék
89 Idők folytán azonban megváltozott a helyzet. Az egyháznak a titkos társulatok zsoldjába szegődött ellenségei, a szentszék iránti kegyeletükben megfogyatkozott katholikusok, elvették mindazt a mit buzgó elődeik adtak és a pápát saját palotájában fogolylyá tették. Róma nem többé lakhelye a pápának, hanem börtöne; amit a katholikus kegyelet a pápának adott, azt nem tudta a katholikus kegyelet megtartani. Hatalmas fiai hallgattak et non aperuerunt os suum. Fogolylyá lett a Szent-Atya saját házában, mert nem szabad az, a ki házát el nem hagyhatja anélkül, hogy meg ne gyaláznák; fogolylyá oly annyira, hogy még halva sem vihetik ki házából bántalmazás nélkül, amint az IX. Pius tiszteletreméltó hullájával történt, melyet a Tiberis piszkos hullámaiba akart dobni a felbőszített tömeg. A római pápák veszélyeztetve látván függetlenségüket, soha sem szűntek meg minden rendelkezésükre álló módon tiltakozni a pápai államok s Róma meg- támadói ellen. A történelem fényesen tanúskodik mily hősies kitartással védelmezték a katholikus egyház e tulajdonát és ellene állottak: III. István Aistulph longobard királynak, I. Hadrián Dezső szintén a longobardok királyának, VII. Gergely IY. Henriknek, III. Sándor I. Frigyesnek, IX. Gergely és IV. Incze II. Frigyesnek, VI. Pius a franczia köztársaságnak, VII. Pius I. Napóleonnak. Számtalanok IX. Pius és XIII. Leo pápáknak a pápai állam és Róma városának elfoglalói elleni tiltakozásai. „Szó van ama fejedelemségnek erőszakos elfoglalásáról, igy panaszkodott IX. Pius pápa 1860. évi szeptember 20-án tartott allocutiójában, mely az isteni Gondviselésnek különös intézkedése folytán jutott a római pápának, hogy apostoli hivatalát az egész egyházban a legteljesebb szabadsággal gyakorolhassa. A mely szabadságra minden pápának a legnagyobb gondot kell fordítania, hogy maga a pápa semmiféle világi hatalom befolyásának alávetve ne legyen s minden tekintetben biztosittassék a világi fejedelmek vallási békéje. S azért legyenek a fejedelmek meggyőződve, hogy ügyeink közösek s hogy a nekünk nyújtott segély által nem csak a mi, de saját jogaiknak épségben tartását is biztosítják.1 Hasonlóképen legújabban dicsőn uralkodó XIII. Leo pápa a folyó évi május hó 23-án tartott allocutiójában: „Vajha béke óhajaink, melyekkel minden nemzetek iránt vagyunk eltelve, hasznára válnának, amint azt akarjuk Olaszországnak is, a melyet annyi kapocscsal fűzött Isten a római pápasághoz, melyet már származásunknál fogva annyira szeretünk. Mi ugyan a mit nem egyszer mondottunk óhajtjuk, hogy Olaszország lakói a biztos bókét élvezhessék és a római pápasággal való gyászos viszály végre valahára megszűnjék, hanem sértetlenül fönntartassanak a római Szentszéknek jogai és tekintélye, melyet nem annyira a nép gonoszsága, mint a titkos társulatok összeesküvései megsértettek. A kiegyezés előföltétele ugyanis az, hogy a római pápa semmiféle hatalomnak se legyen alávetve, és a mint ahhoz joga van, teljes és valódi szabadságot élvezzen. Ha ez megtörténik, a ki helyesen ítéli meg a dolgot be fogja látni, hogy Olaszország nemcsak semmi kárt sem szenvedne, hanem azáltal jóllétét nagyban előmozdítaná.“ A Szent-Atya elvesztette tehát minden birtokát; elvesztette az egyházi kormányzat segélyforrásait, de megtartotta főpapsága minden terhét. Rajta van minden egyház gondja, azoké melyek léteznek, melyek keletkezőben vannak, s azoké 1 Epist. pást. Joann. Card. Simor etc. id. hely.
