A Győri Püspökség Körlevelei, 1887
Tartalomjegyzék
88 likus kegyelet is, a népek liódolata a pápák iránt, és a keresztény illendőségnek az a gyengéd érzete, hogy a pápa nem lehet alattvalójuk nekik, kik fiai. Rómában mai napig is fönnáll ama nagyszerű diadalív, melyet Róma város tanácsa Nagy Konstantin császárnak emeltetett. A még most is olvasható fölirás szerint az istenség sugalmára (instinctu divinitatis) győzte le Nagy Konstantin ellenfelének hadait. Mit jelentsenek e szavak „istenség sugalmára,“ arról Eusebius egykorú történetiró leírásából értesülünk. Eusebius szerint ugyanis N. Konstantin a neki fölállított szoborra az Ur szenvedésének jelvényét, a keresztet állíttatta föl e föl- irással: „Az üdvösség e jelvényével, mely a valódi erénynek jele, várostokat a zsarnoki iga alól fölszabadítottam és a senátust és a római népet visszaadván szabadságának, nemességének előbbi fényét és díszét visszaállítottam.“1 És a nagy császár mindannak daczára, hogy a város annyira le volt neki kötelezve, annyira kedves volt előtte, mégis soha sem lakott benne állandóan, hanem a birodalom székhelyét Byzánczba tette át, mely tőle nyerte Konstantinápoly nevét. De utódai sem laktak többé állandóan Rómában és a történelem tanúsága szerint ha a császárok és királyok Rómába jöttek, nem máskép jöttek mint vagy ellenségei a pápának, vagy hogy általa megkoronáztassanak, vagy neki hódolatukat bemutassák.2 A császárok távoztával a hívek kegyelete csakhamar észrevette, hogy a pápa nem oldhatja meg missióját anyagi eszközök nélkül. Már a jeruzsálemi egyháznak megvoltak a maga szükségletei, amit észrevevén a hivek, jöttek és fölajánlották adományaikat. „Mindazok kik mezőket vagy házakat bírnak vala, eladván elhozák azok árát és az apostolok lábaihoz tevéké' E czélból rendezte sz. Pál apostol is missiói útjában a gyűjtéseket, hogy az egyház és hivek szükségleteit födözhesse. De mindez elégtelen volt. A kereszténység terjedésével nőttek a pápák gondjai, de növekedett a hivek szeretete is. Sz. Péter utódjának fölajánlották házaikat, átengedték kertjeiket, földjeiket, falvakat és városokat, úgy hogy a pápák idők múltával, Rómának nemcsak főpásztorai, de urai is lettek. Közben előrontanak a barbárok s velők a városok kirablása; a lakosság menekszik; a tehetetlen és távol lakó császárokhoz hasztalan folyamodik: s a mi kezdetben csak a népség vallásos gyöngédségéből és gyermeki kegyeletéből származó adományozás vala, most szükséges átengedés annak kezeibe, ki az általános pusztulás között a föld népét egyedül képes védeni, megmenteni.4 így lön a pápáé Róma. A katholikus kegyelet volt tehát az, a mely Rómát a pápának adta; de a birtok nemcsak a pápáé volt, hanem az egész katholikus keresztény világé. Innét van, hogy a konstanczi zsinati atyák a pápai államot nemcsak a támadások ellen védelmezték, hanem a XIV. üléstől kezdve vagyis 1415. évi julius 4-étől egészen V. Márton megválasztatásáig azaz 1417. évi november 11-ig a szék- üresedés egész tartama alatt, mint az egyetemes katholikus egyház tulajdonát külön küldöttek által kormányozták. E követek egyike volt az akkori pécsi prépost is.B E birtokból födözték a pápák az egyház kormányzásával járó nagy kiadásokat és annak bírása biztosította nekik az egyház kormányzásában annyira szükséges függetlenséget is. > Eusebius Hist. Eccl. X, 9. * Litt. pást. Joannis Card. Simor, Strigonii 1882. vol. II. 106. s k. 1. * Apóst. Csel. 4. 34—35· * Bougaud. A kereszténység és korunk IV. k. 488. 1. ‘ L. Epistolae pást. et instructiones Joan. Card. Simor, II. vol. IOI. 1.
