A Győri Püspökség Körlevelei, 1872
Ad Cire. Nr. II. 1872. Zalka János Isten irgalmából s az apostoli szent szék kegyelméből a győri szentegyház püspöke, Krisztusban kedveseimnek, a győri egyházmegye valamennyi híveinek üdvöt a mi Urunk Jézus Krisztusban s atyai áldásomat! A halandó, ki saját leikéről nem feledkezik meg, hanem köteles buzgósággal keresi Isten országát és az ő igazságát, az élet zajos lefolyása közepeit sovárogva keres oly alkalmas nyugpontot, hol egy időre megpihenhet, s az őt lebilincselő földi gondoktól némileg szabadulva fölfelé irányozhatja lelki szemeit, s az Apostol intése szerént azokat, mik oda fen vannak, keresheti. Ezt ajánlá szóval és tettel az édes Üdvözítő, s ezen módon cselekvőnek mindazok, kik az örök élet koronáját már elnyerték. A katho- lika egyház isteni alapítójának szellemétől áthatva s igazgatva gondoskodott az év folytán ily nyugpontokról, kijelelvén némely évszakot arra, hogy hivei ekkor leginkább a lelkiekkel foglalkozzanak. Ily nyugpontnak tartja az egyház különösen a negyvennapi böjtöt, a midőn a mi szent hitünk szerzőjének és bevégzőjének az Ur Jézusnak kínszenvedését és halálát hozza emlékezetünkbe. Krisztusban kedveseim! Én is ezen egyházi nyugpontot választám, hogy ez alkalmas időben, az üdvösség e napjaiban, hozzátok főpásztori levelemet küldjem, s az üdvösség utain titeket istápoljalak. S miről kellene inkább szólnom, mint a ti legnagyobb kincsetekről, a hitről, s az ezt fenyegető veszélyekről ? Igen, kedveseim! ti magatok tudjátok, miszerént sokan vannak, kik hitöket kevésbe veszik, s még többen, kik azt ostromolják. Boldogok, kik a hit kincsét megbecsülik, mellette küzdenek s azt mind halálig híven megőrzik. Az élet változatos viszontagságai között semmi sem nyugtatja meg annyira sziveinket, mint annak tudata, hogy Istennek gondja van ránk. Tudjuk, hogy az ő tudta nélkül egy hajszál sem esik le fejünkről, hogy ő az ég madarait is ellátja táplálékkal, hogy ő még sújtó vesszejével sem csupán büntetését, hanem szeretetét is érezteti velünk. S midőn e világon majdnem mindenkitől elhagyatva lenni gondoljuk magunkat, hozzá fölemelhetjük panaszos szavainkat, s biztos reménynyel várhatunk tőle enyhüle- tet. O, ha kikutathatlan utai szerént e földön üldöztetni enged is bennünket, a földöntúli életben meg fogja adni a siránkozók, s az üldözéseket békességes tűréssel szen1
