Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1941

34 Eredményeinket összehasonlítjuk a külföldi tapasztalatokkal. Hartnacke és Kraner 18.657 szász elemi iskolás tanuló adatait gyűjtötte össze. (Idézve Bavink i. lm. 621. 1.) A jelesek százalékát figyelembe véve a következő sorrendet állapították meg a szülők foglalkozásában: Egyetemi végzettségű szülők (50 • 5 o/o ), tanítók (49* 7o/o), magasabb végzettségű kereskedők (26°/o), közepes hivatalnokok (24-50/0), alsóbb hivatalnokok (15* 60/0), földmívesek (15'3o/

0), iparos szülők (14:2o/o), gyári munkások (ll-7%), kiskereskedők (10* 40/0), napszámosok (8-3o/o). Csekély változással ugyanezt a sorrendet adják a közéfijegyek is. Bavink azt mondja, hogy Duff és Thompson, akik 13.000 angol iskolásgyermeket vizsgáltak meg tesztmódszerrel, pontosan ugyanezt a sorrendet kapták. Sőt megerősítik az eredményt az amerikai psziehologusok vizsgálódásai is, akik 1 • 7 millió katonát vizsgáltak meg a világháború idején. Ha saját eredményeinket ezekkel az adatokkal összevetjük, (ôïso pillantásra ellentétet látunk. Figy elembe kell azonban vennünk, hogy pl. a német statisztikában elemi iskolásokról van szó, vagyis egy vidék minden — bizonyos korú — gyermeke mérlegre kerül, gimnáziumba pedig már a válogatottak jönnek. Az értelmiségi pályán működők majdnem minden gyermeküket gimnáziumba szokták adni, a többiek inkább csak válogatva' a jobbakat. Ha ennek ellenére azt látjuk, hogy az első csoport eredménye a legjobbak közé tartozik, különösen a jelesek számát tekintve, ez újra azt igazolja, hogy nálunk is aránylag ebben a rétegben van a legtöbb tehetség. Természetesen figyelembe kell veimünk azt isj hogy a középosztály nem megmerevedett csoportot jelent, hanem a többi társadalmi réteg legértékeseibből szokott újra meg újra kiegészülni. Különösen nagyon tanulságos a földmíves szülők gyermekeinek első helyezése. (A napszámos gyermekek jó eredményéből bajos komolyabb következtetéseket levonni, mert az ő számuk statisztikai vizsgálódás céljára nagyon kicsiny.) A jó eredmény nyilván nem egyszerűen a magyar földmíves osztály értékes tulajdonságait mutatja, hanem figyelembe kell vennünk azt is, hogy a falusi gyermekek gimnáziumi taníttatásában eddig is legerősebben érvényesült a szelekció. A parasztgyermekek közt eddig is főleg csak azokat taníttatták tovább, akik már az elemi iskolában is kitűntek. Katolikus falukban főleg a plébánosok karolták fel a tehetséges szegényebb gyermekeket, és egyengették számukra a tanulás útját. A gimnáziumba kerülő parasztgyermekek száma azonban így is nagyon kevés volt, az ország lakosságának majdnem felét kitevő agrárnépességnek elenyésző kis százaléka. Már pedig nemzeti érdek — különösen a középosztály gyermekáldásának megfogyatkozása miatt —, hogy az értelmiségi rétegben jelentkező hiányokat a magyarság őstartalékából, a magyar parasztságból pótoljuk. A külső, nagyobb méretű beavatkozásra ennek érdekében azért is szükség van, mert az 1930—31. és 1940—41. iskolai év adatainak összehasonlítása azt mutatja, hogy e 10 év alatt a földmíves gyermekek száma megfogyott; iskolánkban 23

,3°/o-ról 15'80/0-ra esett vissza. Ezzel szemben a falusi gyermekek középjegyében jóformán semmi változás sincs. Ebből arra következtethetünk, hogy remél-