Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1941

25 vében követeli az elavult alkotmány megváltoztatását, hanem azért, mert kerékkötője az anyagi, szellemi és erkölcsi művelődésnek. Ezen cél elérésére a gyakorlati teendőket lépésről-lépésre éles logikával, praktikus érzékkel és a különös magyar viszonyokhoz való alkalmazkodással jelöli meg. A Magyar Parlagon mindenekelőtt nyomasztó szegénységet talált mint következményét annak a feudális gazdálkodási rendszernek, mely a neçiesbirtokosnak és jobbágyának egyaránt csak nvomorúságos megélhetést, tengődést tudott biztosítani. Azért első lépés gyanánt az anyagi jólét emelését jelöli meg, mert szerinte az értelmi és erkölcsi felemelkedés csak ennek talaján lehetséges. Innen egyrészt erős izgatása az anyagi jólétet akadályozó jogi intézmények ellen, minők: ősiség, nemesi adómentesség és kizárólagos birtokjog, robot, dézsma stb. Ezen célnak szolgálnak másrészt nagy pozitív alkotásai is társadalmi, gazdasági, kereskedelmi és közlekedési téren, amelyek . ma is hii delik nagyságát: Kaszinó, I.ánchid, Dunagőzhajózás, Tiszaszabályozás, lóversenyek és lótenyésztés, vasútépítés, gyáréi bankalapítás, gazdasági egyesületek stb. stb. Mindezek neki csak eszközül szolgálnak oly alkotmányos viszonyok létesítéséhez, amelyek közt az emberi méltóság, erkölcs és honszeretet minden magyarnak lelkébe beköltöznek. Tehát az anyagi jólét neki egyúttal fogás egy magasabb erkölcsi célnak szolgálatában. Mindebből láthatjuk, milyen felszínes politikai ellenfeleinek vádja, akik a maga korában is, újabban is pl. Beöthy Ákos, szemére hányták, hogy az anyagiaknak feláldozza az ideális javakat. Ideális javakon persze a maguk politikai jelszavait: szabadság, függetlenség stb. értették. A nemzeti jólétet javító munkálkodásának más eredményét is várta Széchenyi, azt t. i., hogy ezáltal a nemzeti hibák: az önáltatás, közrestség kiküszöböltetnek, sőt a kölcsönös irigység és pártgyűlölet is valamennyire vesztenek erejükből, ha sikerül az embereket oly anyagi helyzetbe hozni, hogy önmagukkal megelégedetten és embe társaikkal kibékülten élhetnek. Két közjogi kérdés volt, amelyeknek tárgyalásától Széchenyi féltette nemzeti reformjainak csak félig kész építményét, mert előrelátta, hogy ezek felkeltik a nemzeti szenvedélyeket és veszélyes irányba terelik az egész nemzeti reformmozgalmat: Í.Ausztriának és Magyarországnak közjogi viszonya és 2. a nemzetiségi kérdés. Ezek oly problémák voltak, amelyeknek tárgyalását, amint már láttuk, lehetőleg kerülni akarta; de ha már felvetődtek, mindenképen azon volt, hogy minden szenvedélyességtől mentesen és a józan ész szempontjai szerint kezeltessenek. Nevezetesen az első kérdésnél távol akarta tartani az ősi közjogi viszályt, — saját szavai szerint — »a gyümölcstelen kuruc szellemet, mely gyásznapokat hozott hazánkra és századokra lökte vissza hazánk kifcjlését«. A nemzetiségi kérdést hires Akadémiai Beszédében fejtegette, melyben a magyar nyelv felszínes »terjesztésének«, az ú. n. magyarositásnak adja mélyreható kritikáját, mert — saját szavai szerint — »a szólás még korántsem érzés, a nyelvnek pengése korántsem dobogása még a szívnek s ekkép a magvarul beszélő, sőt legékeseb-