Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1938

IV. RÉSZ. A) Szívvel-lélekkel a magyar tudomány-egyetemért. Az osztrák uralom szomorú hajnalán. Jedlik élete folyamában is volt idő, melyben a nemzet sorsa iránti aggodalom minden más gondolatot, a hazafi kötelessége minden más munkásságot háttérbe szorított... A tudós tanár és szerzetes beállott nemzetőrnek, és... az elnyomatás idejében, a mikor azt nem jó szemmel nézték, módot talált arra, hogy a magyar fiúkat magyarul tanítsa ... Egyszerű mint ő maga, volt az ő hazafisága is, nem különös jutalomra jogosító, hanem csak kötelesség teljesítése, és mégis sokszorozva milliók szivében egy nemzet életének és felvirágozásának legszilárdabb biztosítéka.« Báró Eötvös Loránd mondotta ezeket Jedlikről emlékbeszédében.

1) Jedlik hazafiassága valóban nem nyilatkozott meg »feltűnő tettekben, hangos szavakban«; szíve mélyébe volt rejtve. Szíve a magyarért dobogott, értelme és akarata minden cselekvését a haza szolgálatába állította, örállomása, munkahelye a Pázmány-egyetemen volt; az egyetem színvonalának emelésével törekedett a haza javára. Életrajzának első része (56—71. old.) beszámolt már arról a szomorú tényről, hogy az egyetemnek ezt a lármás külvilágtól visszavonultan búvárkodó fizikus tanárát dékáni kötelességének teljesítése, sőt papi méltósága miatt a szabadság szent eszmélt alantas céljaira kiaknázó söpredék életveszélybe sodorta, sőt tudományának békés szentélyétől, tanári állásától megfosztani törekedett. Lássuk most, hogy az elnyomatás korszakában miképen védekezett a bölcseség fegyverével azok ellen, kik nyelvében támadták meg a magyart; lássuk, hogy az a tudós, aki legszívesebben tudomanyának műhelyében búvárkodott, hogyan és milyen körülmények között fáradozott a tudomány magvar csarnokának, az egyetemnek és a bölcsészeti karnak ügyeiben. !) Akadémiai Értesítő. 1897. június. 90. füzet. 273—4. old.