Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1937

274 tésével. A kirándulás célja az volt, hogy tanulóink a Szent István­év s az Eucharisztikus Szentév alkalmával hódoljanak a Magyar Sión ősi várában az első szent király emlékének. Megnézték a í őszékesegyházat, ennek Bakács-kápolnáját, a kincstárt és a krip­tát, majd az ásatások helyére mentek. A városban tett séták után a délutánt játékkal töltötték a tanulók a bencés gimnázium sporttelepén. Intézetünk 102 tagú válogatott énekkara Németh Döme és Legányi Norbert vezetésével május 31-én autóbuszokon Eszter­gomba rándult, hogy eleget tegyen a kitüntető meghívásnak és a budapesti Hangversenyzenekarral együtt vendégként közreműköd­jék azon a nagyszabású szabadtéri előadáson, melyet Esztergom városa a Szent Jobb tiszteletére rendezett. Az I. A), I. B), III. A), IV. B), V., VI, és VII. osztályok tanulói június 13-án Bálint Béla, Diósi Ákos, Heckenast Kolos dr., Holenda Barnabás dr., Jámbor Mike dr., Kelemen Atanáz dr., Legányi Norbert, Maros Cirjék, Németh Bódog dr., Pápai Nár­cisz, Szigeti Kilián tanárok és a hozzátartozók kíséretében az ősi koronázó várost, Székesfehérvárt tekintették meg, hogy a történelmi hagyományokkal megszentelt földön lelkük még job­ban hozzákapcsolódjék a magyar múlthoz, mert csak erre lehet építeni biztos jövendőt. 11. A szülői házzal való érintkezés. Október 12-én tartottuk meg az iskolai év első szülői értekezletét, hogy a szülők megkapják az indítást a tanári kar nevelő-oktató munkájába való bekapcsoló­dáshoz. Rozmán Erik előadó fejtette ki ezt a célt, majd pedig módo­zatokat ismertetett, amelyekkel eredményesebbé tehető a gyerme­kek otthoni munkája. A második szülői értekezlet tárgyául Németh Bódog dr. az iskolai fegyelem és szülői ház ismertetését választotta. Ez az értekezlet február 11-én volt. E két értekezlet megvilágította, hogy a szülők és tanárok egymás kölcsönös segítése nélkül nem ismerhetik meg oly alaposan a gyermeket, mint ez a nevelőkre kívánatos. Otthon a gyermek­nek a családban való viselkedése és szorgalma látható, az iskolá­ban a tudás és a közösségben tanúsított magatartás. Ma a világnézeti harcok sodrában nem mellékes, hogyan fe ­lődik ifjúvá a gyermek. A fejlődés zökkenéseit vagy csökkenti, vagy meg is szünteti az iskola és a szülői ház egymásra találása, még pedig különösen akkor, ha a szülői értekezletek általánosságát a fogadó órák bizalmi légköre egy-egy tanulóra egyénesíti. Tapasztalatainkat, melyeket a szülői fogadó órákon szerez­tünk, a következőkben foglalhatjuk össze: A szülők egy részét csak a tanulmányi eredmény érdekli és a magaviseleti .jegy. Szinte beteges félelem mutatkozik a jó maga­viseleti érdemjegytől, mert csak a példást találják meg nem szégye­nítőnek. Többen a fogadó órát olyan hivatalos látogatásnak kép­zelik, amely az ellenőrző és osztályozó értekezleteket megelőző napoknak, vagy a rossz feleleteknek kényelmetlen velejárója. Ha pedig nincs tanulmányi vagy magaviseleti téren baj, akkor nem is teszik »tiszteletüket«.

Next

/
Thumbnails
Contents