Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1937

2J8 kodva. Amikor felszeletelt, tehát áramszedős réztokjávíil 1865 6ban elkészült, üres vashengerrel is kísérletezett, amelyet a négy nyugvó delejpatkónak mágnesterében forgatott nagy sebességgel. \ ázlatai szerint már 1856 táján végzett kísérleteket olyan vasgyűrűvel, amelynek egyik felét egy szál drótból készített sokmenetű tekercseléssel hurkolta körül úgy, hogy a tekercselés bő üregében könnyedén forgathatta a delej tengelyére merőlegesen képzelt egyenes körül a vashengert; az új összeállításban jóval sebesebben volt forgatható a vashenger, mégpedig a delej hossztengelyébe eső, vagy azzal párhuzamos egyenes körül. A nyugvó delej megosztó hatásának alávetett vashenger forgatásával azonban a nyugvó tekercselésben nem sikerült egyenáramot fejlesztenie, mert hamarosan sajátmágnességű vashenger forgatásával keresett megoldást. Hogy a nyugvó mágnestérben a tekercseléssel együtt forgó vashenger a teljes fordulatnak egy bizonyos része alatt egyirányú áramot fejleszt, azt Jedlik is tapasztalta vázlatainak tanúsága szerint. Ahhoz, hogy a megtekercselt henger állandóan ugyanolyan irányú és a gyakorlati célokra elegendő egyenletességű áramot szolgáltathasson, a tengelyére ismét valami áramszedő szerkezetet kellett volna szerelni. Ilyen módon nyert lüktető egyenáramot 1863ban Pacinotti, aki azonban a dinamó-villamos elvet nem ismerte fel. Az áramszedők elhagyására irányuló, tudományosan kellőképen megokolt, de eredménytelen törekvésében Jedliket utóiérte Siemens. Mielőtt Siemenst követnők felfedező útjában, vessünk pillantást Jedlik további tevékenységére. 1868-ban delejező tekercseléssel ellátott, tehát nem megosztással mágnesezett vashengerekkel kísérletezett, amelyeket sebesen lehetett az egy szál drótból készült hurok-tekercselésben forgatni. Láttuk, hogy megtervezésében W eber felfogásából indult ki. Weber igazolta 1839-ben, hogy nyugvó közömbösítő delejekkel a forgó delejnek egyik sarkát a másik sarok villamindításában hatástalanítani lehet, vagyis hogy a delejhengert egyik zárólapjának kivételével egész hosszúságában egysarkivá lehet változtatni. Jedlik két forgatható, üreges villamdelejt helyezett cl egy egyenes mentén, az egymás felé fordított sarkukat pedig nyugvó lágyvas-tömbbel közömbösítette. Minthogy a vasorsókat körül hurkoló tekercselésnek egyik szakasza az üregükön belül, tehát más mágnesmezőben helyezkedik el, mint a külső szakasza, azért alapos lehet a remény, hogy ha a hossztengelye körül forgó »egysarkivá tett« villany delej a nyugvó vezetőben egyáltalában tud indukálni, hogy akkor a szakaszokban indukált feszültségek áramszedők nélkül is összegeződnek, és tökéletesen egyenáramú magas feszültséget eredményeznek. Két megtekercselt vasorsóval Jedlik 1873-ban még egy villamindítót tervezett, olyant, amelynek két orsóját egyetlen tekercselés hurkolja körül. Előzetesen azonban a saját tengelye körül forgó olyan villanydelejjel kívánt kísérletet tenni, amellyel nem forogna együtt a beléje, helyezett vezető. Tervéről azonban lemondott, mert ha netalán mégsem forogna a kényes készülék, akkor sem volna döntő bizonyíték. Később Maxwell elméletéből sikerült kimutatni matematikai úton, hogy nem a nyugvó, hanem a delejjel együtt forgó