Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1936

labbra eső részei is villanyosságukat platinadróton könnyebben közölhetik, mint ilyen öszve foglalás nélkül. Végre befonatott a szénlemez hosszmentében háromsorjában meg 65 szemernyi platinadróttal, de utólagosan kitűnt, hogy jóformán felényi hosszúságú is elég volna... Az eltérés mindegyik esetben vala egyenlő, t. i. 71 foknyi... Itt tehát a platina vezetési tehetsége a galvanoplastieálási rézzel egyenértékbe lépett.« — Az áramot a rézfülön és a platinadróton együttesen vezetve ki a tájolóba »lön az eltérés 71 és fél foknyi«. Ezt a módszert Jedlik Ettingshausennek is ajánlotta, sőt arra is vállalkozott, hogy befon a részére két szénlemezt, csak küldjön vékonyabb és vastagabb platinadrótot, mert Pesten nehezen kapható. A dróttal befont szénlemez szerencsésen és eredeti módon egyesíti a Grove-féle platinalemeznek jó vezetőképességét és érzéketlenségét a salétromsavval szemben, továbbá a Bunsen-féle szénlemezek olcsóságát. A költségekre vonatkozóan ezeket olvashatjuk Jedliknek egyik jegyzetlapján: »Készíttetett 1868-dik évi nagyhétben (April 6—10) 12 kénrámába öntött Grove-féle lemez. Mindegyik elemnek lemeze 15.625 Q hüvelyknyi területű, s közép számmal mindegyik a kivezető platin huzallal együtt nyom 175—180 szemert. Egy elemnek platinja, 1 lat (— 240 sz. —) platint 12 forintjával számítva, legföllebb 9 forintba kerül.« »Ugyanazon évben Húsvét utáni napokban készíttetett 8 Bunsen-féle elem magam készítette szénlemezekkel. Ezeknek kivezetésére fordíttatott vastag huzal 446 szemernyi, vékony huzal és lemezkék 100 szemernyi. Mindegyik szénlemeznek egyik oldali területe tesz 14.625 Q h-et. összesen 8 szén elem kivezetésére felment 546 szemernyi platin. Egy elemre jut ebből 68 és negyed szemer, melynek ára tesz 3 forintot 42 krajtzárt.« Kiviláglik ebből, hogy a platinavezetékes szénlemez félanynyiba sem kerül, mint egy ugyanakkora Grove-lemez. Egyúttal azonban az is kiderül, hogy Jedliknek még 1868-ban sem sikerült a kivezető »rézfül« burkolatát annyira tökéletesíteni, hogy minden körülmény között úgy állja a salétromsavat, mint a platina. Tekintve azonban, hogy Jedlik elemei Ettingshausen szertárában még 32 hónapos üzem után is használhatók voltak, továbbá hogy a manapság jónevü gyáraktól szerzett ólomakkumulátorok pozitív rézszoritóját a legnagyobb vigyázat ellenére is sokszor egy-két év alatt tönkre szokta tenni a felkúszó, és a salétromsavnál gyöngébb kénsav, el kell ismerni, hogy a Jedlik-féle stearinines és cerinines burkolat a súlyos feladatnak, ha nem is tökéletes, de valamennyi között mégis a legjobb megoldása. Jedlik emlékének tartozom a következő kis történettel. Agyőri gimnázium fizikai, természetrajzi szertárának és régiségtárának közös raktárhelyiségében többek között volt 8 agyagcella, amelyeket figyelemre sem méltattam, mert kiselejtezett Leclanehé-féle, szurokkal lezárt széncelláknak látszottak. Egyiket azonban az ott játszadozó madártömő diákok összetörték és a szemétbe dobták. Ott is maradi volna, ha 1923. dec. 3-án este valami csillogást nem vettem volna észre a giz-gaz között. Széthányva a »szénaboglyát«, ke-