Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1936

46 zembe vettem az össze-visszarepesztett cellát is, de újra visszadobtam, mert semmit sem láttam. De midőn másodszor is szemembe tűnt a csillogás, újra elővettem a cellát, és most már teljesen széttörtem. Legnagyobb meglepetésemre platinadróttal betekert szénlemez maradt a kezemben. Az arányásók lázában sietve szedtem elő a lejáró falépcső alá raktározott többi hét, még ép cellát. Háromra ceruzával Pt volt ráírva. Platina! Mivel a kezemben maradt szénlemez tökéletesen olyan volt, mint aminők alak és méret szerint a Leclanehé-elemekben használatosak, és mivel ismerve a Jedlikféle szénlemezeket és cellákat, tudtam, hogy ezek nem az ő gyártmányai, szétbontottam a Pt-jelű cellákat. Platinát azonban bennük neru találtam! Erre eszembe ötlött, hogy a Pt talán csak megtévesztésre való, és hogy épen a jelöletlenekben találhatok újra. Valóban, mind a négy jeltelen cellában ott rejtőzött a platinadrót! Az öt cella összesen 95 gr platinadrótot őrzött! Kultúrtörténeti értékük ezeknek a celláknak nem volt. Jedlik hagyatékából származtak ugyan, de nem az ő alkotásai. Jedlik a szenet a fúrt lyukakon átbújtatott dróttal át- meg átfonta, ezekre a vastag szenekre, amilyeneket ő sohasem készített, a kb. 1 és 2 mm-es drót csak rá volt tekerve, mégpedig meglehetős lazán. Ilyen vastag drótot ő nem használt; fentebb említett 8 elemének mindegyike be volt fonva, összesen 40 gr-nál kevesebb dróttal, itt pedig 5 szénről 95 gr került le. Ezeknek a szeneknek a szurokrétegből kiálló végére még a szokásos rézszorítót is rá kellett csavarni az áram kivezetése céljából, mert teljesen érthetetlenül a platinadrót vége át sem volt fűzve a szurokrétegen, pedig ilyen vastag platinadrót alkalmazása mellett nincs célja a rézszorítónak. Jedlik a vékonyabb drótvégeket összesodorva több cm hosszúságban vezette ki a cellából. Ezeket a cellákat Jedlik költségére, de utasításait ,nem követve készíthette valami hozzá nem értő mechanikus, ő pedig első bosszúságában ezeket is »a rakládába« zárhatta és ott felejthette. Épen ezért, mert nem kultúrértékről volt szó, a rendi elöljáróság engedélyével eladásra került a platina. 1971.30 svájci frankos és 16.500 papír koronás eladási árából megépült a gimnázisták mozija, a »Jedlik Ányos mozgó«, amely 10 éven át sokszor volt hangos a diákság egészséges kacajától. Én pedig a mozigép mellett ülve sokszor odaképzeltem Jedliket a kacagok közé, mert szerette a derűs fiatalság társaságát. »Kultúrbotránynak« sem nevezte volna annak a platinának az értékesítését, amely platina csak platina marad akkor is, ha évtizedeken át rejtőzik szuroksötétségben!