Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1936

21 mártotta, majd ismét kiizzította. Ezt írja W. Ph. Hauck 1883-ban megjelent »Die Galvanischen Batterien« c. munkájában. Jedlik tehát Sprague előtt legalább huszonöt esztendővel alkalmazta a kátrányt az elemszén készítésében mint kötőanyagot. Minthogy célja az olcsóság volt, a drága és nehezen szerezhető grafitot mellőzte. A szénlemezek iparszerű gyártására a »Regulae pro l'abricandis laminis carbonicis« szerint a következő keverék mutatkozott alkalmasnak: »Szabolcsi szénből vétetik 10.000 szemer, syrup 1000 szemer, száraz keményítő 500 szemer. A keményítő sűrűre megfőzetik és bele kevertetik a syrup, ebbe a keverékbe gyuratik 4 itcze vizzel a szénpor. Miután a lemezek agyaglemezek vagy

7 agyagpor között igen jól kiszáríttatnak, a gázretortában kiégettetnek. Végre a villamosságnak jól vezettetése végett még olvasztó tégelyben szénpor között fehér izzás alatt kell kiégettetniök.« »Későbben, 1853-dikban ezen arányban vétettek a részek. Keményítő egy font, svrup öt és egy harmad font, víz körülbelül 8 itze, szénpor, a mennyit felvett ezen keverék.« »1854-dikben pedig így vétettek ezen részek: Keményítő egy font, syrup hat font, szén ötven font, viz nyoltz itze.« A szabolcsi szén mázsájának ára 1853 májusában 1 p. frt volt. 1852 nyarán a lemezek oravicai kőszénből készültek, melynek mázsája 1 p. frt 30 kr-ba került. Jedlik több más szénnel is végzett próbál. így amidőn 1854 májusában néhány ügynek elintézésére .Jackwitz Ágost pesti mechanikust Lipcsébe küldötte, azzal is megbízta, hogy a gerstewitzi szénbányából alkalmas szénfajtákat szerezzen. Jackwitz barátjának, Ililliger Gyulának közvetítésével 1855 januárjában küldetett is egy hordóban 451 font megfelelő barnaszénport, melynek ára a bányában 7 o. é. frt volt. A feljegyzésekben több külföldi szénrendelés nem szerepel. Gyakran tesznek említést a számadási lapok esztergomi szénporról, melynek mázsája szintén 1 p. frt körül ingadozott, mint a szabolcsié. De az esztergomiból nem készült lemez; ezt a szénport kiizzítva kokszosították, és ebbe a kokszporba ágyazva égették ki a lemezeket. Egy számadási lap ezt mondja 1853. márc. 30-án: Esztergomi szén, porrá töretésével, hozatásával, kokszpor készítésére az égető czellákba 3 fl 2 xr.« Érdekes, hogy Jedlik ebben az időben a Nemzeti Színházban végeztette az égetést: »Az esztergomi szénnek kokszporrá égettetése a nemzeti színházban, valamint az égető cső vaslemezből készülve 2 fl 8 xr.« A különböző pépekből Jedlik úgy formálta a lemezt, hogy a pépei fából vagy rézből készült keretbe gyúrta; a keret sima deszkára terített pamutszöveten feküdt. A gondosan begyömöszölt pép tetejét acéllemezzel lesimította, föléje ismét szövetet borított és sodrófával egyengette. Ezután leemelte a keretet a lemezről, melyet sima gipsztáblára fektetve a napon vagy kályha közelében szárítgatott. Kellő száradás után a lemezt a másik oldalára fordította, hogy az egész tömeg egyenletesen száradhasson ki. A jól kiszáradt