Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1936

1-J9 villanyfolyamot idéz elő.« Ezt a voltamétert Nuss készitette 1862ben; ára 48 frt. Nuss ugyanekkor 13 frt 37 kr-ért horgany voltamétert is szállított. Ez a platinalemezessel azonos méretű horganyelektródás voltamérő arra szolgált, hogy »a rajta átvezetett bizonyos erősségű villanyfolyam által és bizonyos idő alatt kifejlesztett köneny mennyisége összehasonlittathassék azzal, mely ... az érenylemezes Voltamérőben kifejlesztetik, s igy a nyert különbségnél fogva a válmányozott (polarizált) érenylemezeknek befolyása a viz felbontására elegendőleg kitűnjék«. »Xyloidin (— Sehönbein-féle —) papírból készült légfogóval... a kénsavas vizből élenyt és könenyt kívánat szerint vagy egymástól elkülöjiitve, vagy egymással keveredve lehet felfogni«, mondja a Pótleltár a voltaméterről. Ennek lemezeit Jedlik úgy méretezte, bog} a »platiidemezek nagysága együttvéve a működő szén (— elem —) felületéhez legyen egyenlő, vagyis 24000 mm- hez«. (— Valójában esak 21609 mm- adódik. —) Egyébként Jedlik élénk figyelemmel kísérte Poggendorff féltékenv elsőbbségi vitáját Thomsennel. Rövid kivonatban le is írta »Poggendorff észrevételét Thomsen Polarizatiós telepére«, amely a Pogg. Annalen CX1V. B) kötetében 1865-ben jelent meg. E szerini esak az összeszerkesztés tarthat igényt az elsőbbségre, de ugyanazt más formában az alapvető elvvel együtt Poggendorff már 20 év vel azelőtt megírta, módszere az irodalomba is bekerült. Érdekes, hogy Jedlik a kivonat végén ezt írta: »Poggendorff úrnak erre az észrevételére Thomsen úr egész alaposan megfelelt a CXXV. B) kötetben.« Jedlik a Thomsen-féle módszer hibáit írásban is kifejtette, a gyakorlatban is a párhuzamos-soros kapcsolást valósította meg, mégis, mintha bizonyos elégtételnek jóleső érzése csendülne ki soraiból. 1864-ben ugyanis Poggendorff egy levélben a/t írta Jedliknek, hogy a leideni palackok párhuzamos-soros átkapcsolásának az a megoldása, melyet Jedlik küldött be az Annalen szerkesztőségének, az ő \\ ippe-jének lemásolása. Ez az igazságtalan v ád Jedliket nagyon keserítette; a » Villámfeszítő készülék« fejezetéből ki fog tűnni, hogy Jedlik szándékosan más átkapesolási módot gondolt ki, amely lényegesen eltér Poggendorffétől. Poggendorff mégis féltékenykedett épen úgy, mint Thomsennel szemben, pedig Thomsen módszere is lényegesen más, mint Poggendorffé. 1867. ápr. 30-án vetette papírra Jedlik egy 48 cellából álló polárizáeiós telep átkapcsolósának a tervét; az átkapcsolást nem a »billegő« végzi, hanem forgó tachytropok. A tervezet szerint minden 12 cellára jut egy tachytrop. A négy tachytrop egymás mellett helyezkedik el; mindegyik tachytrop hengerének két véglapjából négy-négy fémiv áll ki egy negyed, vagy egy nyolcad körív terjedelemben, aszerint hogy egy-egy rugó közbeiktatásával kell-e vagy nem kell-e kapcsolatot létrehozniok két-két szomszédos henger között. A tachytropok hengerén ezeken az iv eken kívül még négy sorban helyezkednek cl olyan fémlemezek, amelyek a cellák elektródjaival kerülhetnek összeköttetésbe; az egy-egy sorban álló lemezek úgy vannak egymással illetőleg a henger véglapjaival öszszekapcsolva, hogy a 12 cellát az első sor párhuzamosan, a másik 9