Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1932

12 betelepedés idején létesült. A harmadik temető a Belvárostól délkeletre, nagyobb távolságra, a mai új temető bejáratánál terült el. Ez volt a három közül a legkisebb és időben legkésőbbi, mert itt csak IV. századi sírokat találtunk. A Fehérvári- és Bécsi-út mentén feltételezhető temetők még ismeretlenek. Egyes sírok, néha négy-öt együtt, itt is kerültek elő, de nagyobb méretű temető még nem. A Kálvária természetes dombja Győr középpontjától délnyugatra fekszik, a Rába jobb partján. A Rábának korábban szétágazó medre e hely közelében ismét egyesül. Ettől a mellékágtól is, de a főágtól is 700—800 m. távolságban fekszik a temetkezésre nagyon alkalmas és már a keltáktól is felhasznált domb. A talaj felső rétege egy méter vastagságban agyag, alsó rétege sárgás homok. A kálváriái temető területét régészeti szempontból Méry Etel győri bencés tanár kutatta át 1875—6-ban, mikor a Sopron—ebenfurti vasútvonal győri állomását építették, valamint az ezt követő útrendezési földmunkálatok alkalmával. Megfigyeléseit közölte is a győri bencés gimnázium Értesítőjében, az akkori régészeti szemlélet szellemében. Nem tanulmányozták át a Kálváriadomb ma is meglevő tömegét. A kutatás körülötte százhúsz-százötven méterre terjedt ki. Kétféle temetkezés volt itt megállapítható. Egyik az égetett halottaké, másik a földbe hantoltaké volt. Az égetett hamvsírok kevés kivétellel a felső agyagrétegben fordultak elő. Ezek megjelenési formáiról Méry így ír: „Midőn egy sorban 24 — 36 munkás szaggatta a partot, alább ásva a lazább homoktalajt s döngetve a tömörebb agyagréteget : már távolról lehetett észrevenni egy-egy gúlaalakú tűzhelyet, melynek alapját téglavörösre égett agyagréteg képezte, rajta szén, hamú, agyagedény egészben vagy töredékben, üveg-, fém-, csontdarabok, vaslemezek és szegek, legtöbb esetben vaskulcs egészben vagy darabokban." Ezek a tűzhelyek azonban nem a családi élei tűzhelyei, hanem hamvsírok voltak. A gúla, helyesebben kúp- vagy kaptáralakot az magyarázza, hogy a föld agyagrétegébe üreget ástak, ezt szalmával, náddal vagy vékony rőzsével kitöltötték, és ezek elégetése által némiképen szilárdabb, bár gyarló cserép-loculust hoztak létre a hamvak befogadására. Volt arra is eset, hogy az üreg alapját vörös márványlappal fedték. Ez viszont feltételezi, hogy vagy oldalt volt a loculus nyilása, vagy valamilyen forma szerint az alap behelyezése után alkották meg az üreg boltozatosán hajló részét. A hamvsír ilyetén elkészítésére azért merünk gondolni, mert a Pannonhalmához közel eső Kisécsen hasonló üreget találtak, sőt még fejlettebb alakját. Ez utóbbiakat Sztachovics Remigiusz bencés tanár tette tanulmány tárgyává, mikor arról értesült, hogy a Szent Benedek-rend kisécsi szőllejében, 1874 táján, „kemenceszerű valamikre" akadtak. O belekapcsolódott a tervszerű ásatásba, s kolumbariumokat talált e helyen. „Homlokoldalon a másfélláb magas és egész ívalakú s keletnek nyíló kolumbarium három láb széles, félív alakú, hosszában