Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1931

2

megbékéltségnek és szelídségnek derűje, mely fáradt lényén az utóbbi időben elömlött, jelezte környezetének, hogy nyugodt és erős lélekkel tekint közeledő elmúlása elé. És a halál nesztelenül lépett hozzá, hogy lelki és testi szenvedéseitől megváltsa azt a beteg szívet. Kezének szelíd érintésétől észrevétlenül hanyatlott az örökkévalóság karjaiba: a legszebb földi elmúlás annak, kit a halál nem lep meg „gonosz tolvajként sötét éjjel“, hanem aki, mint a megboldogult, felkészült lélekkel „bizton tekinti mély sírja éjjelét“. És ez a szelíd, kibékítő vég, amily jótékony volt őreá nézve, ép oly épületes és fölemelő nekünk. Öt megváltotta nemcsak testi szenvedéseitől, hanem attól a gyötrően fájó érzéstől is, mely ezt a hatalmas szervezetet nappali gondjai és éjjeli álmatlanságai közepette romba döntötte és lüktető erejében megbénította: hogy forrón szeretett rendjének, melynek kitüntető bizalma őt 1920. május 19.-én a főapáti méltóságba ültette, a világháborút követő súlyos gazdasági válság éveiben nem tehette a kívánt szolgálatokat. A felelősségnek mély átérzése, az emésztő gondok egészségét annyira megviselték, hogy már főapáti tevékenységének utolsó éveiben súlyos testi krízistől lehetett nála tartani. Azért az Apostoli Szentszék 1929. augusztus 29.-én Kelemen Krizosztom személyében koadjútort nevezett ki melléje, hogy mint az ő teljes jogú főpásztori és rendfőnöki helyettese, az ügyeket ideiglenesen vezesse. Azóta ő csöndes visszavonult- ságban kizárólag megrongált egészsége gondozásának élt, a nemes méltóságban és szelíd türelemben, mellyel súlyos szívbaját és életének tragikumát hordozta, a mélységes fiúi alázatosságban, mellyel egy felsőbb akarat intézkedései előtt készségesen meghódolt, az emberi jellemnagyságnak és hivatásától áthatott szerzetesi lelkűiéinek fenkölt példáját nyújtva mindnyájunknak.

Életefolyása nem vetett nagyobb hullámokat és majdnem kizárólagosan rendi hivatásának szolgálatában állt. Mint a hontvármegyei Ipolyság szülötte és az esztergomi főgimnázium 6. osztályú tanulója lépett 1885-ben a pannonhalmi Szent Benedek-rendbe. Imponáló külsejéhez illő komolyságával, választott hivatásának mély átélésével már növendék korában előttünk, fiatalabb társai előtt tekintélyre és elöljáróinak szemében bizonyos tiszteletre tett szert. Tanári pályáját csak egy állomás jelzi: fölszentelése után 1892-ben került tanárnak az esztergomi főgimnáziumhoz, hol 15 éven át működött mint