Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1931

A középiskola s a szociális kérdés.

(Gondolatok árpádházi Szent Erzsébet jubileumával kapcsolatban.)

A magyar középkor kultúréletének fönnmaradt emlékei gyérebbek, mint a nyugati nemzeteknél. Nyugat büszkén mutogatja az idővel dacoló középkori kultúrteljesítményeit: eposzait, lovagköltészetét, gótikus dómjait, mozaikjait, freskóit, képeit, bölcseleti viaskodásait, sikereit. Mi ezekben szegényebbek vagyunk. Nálunk sokszor volt tűzvész, árvíz, rombolás. De azért — Szent Páltól kérve kölcsön a szót — „ha dicsekedni kell“, nekünk is van mivel. A mi hatalmas nemzeti eposzunk Szent István, a mi vallásos líránk legszebb gyöngyei Szent Imre, B. Margit, a mi felséges lovagköltészetünk Szent László, a mi csodálatos művészetű gótikus dómunk Szent Erzsébet. A kis magyar nemzet középkorából az egyetemes középkor távlatából is örökszépségű értékek sarjadtak ki. Az egyetemes középkor jelentékenyen szegényebb volna, ha Árpád törzse nem virágzik ki Szent Erzsébetben. Pozsony nélkül nincsen Wartburg, Wartburg nélkül nem csendült volna el a középkor egyik legszebb élethimnusza. A magyar királyleánynak élete nemcsak a magyar-német egyháztörténelem egyik legszebb szakasza, hanem a világegyháznak is egyik legfelségesebb magaslata. Hét század zúgott, viharzott el e magaslat fölött, de hét századnak sem sikerült a magaslatot ködbe, múltba rejteni. Szent Erzsébet hét század után is modern szent. E csodálatos életnek melege ma sem hűlt ki, ma is rásugárzik a kor didergő, szomorú, kétségek, válságok közt vergődő lelkére.

Erzsébet mindössze 24 évet kapott az Istentől. Hogy tudta ezt a rövid 24 évet úgy meghordani, elborítani szépségekkel, értékekkel? — szakad ki önkénytelenül belőlünk a kérdés, amikor ennek az életnek hatalmas képei elvonulnak előttünk. Mert e csodálatos életben minden volt: aszkézis, imádság, hitvesi hűség és szeretet, csodálatos alázatosság, szociális érzék, tengernyi lemondás és megpróbáltatás, daloló öröm s éles fájdalom. E koronás, gazdag életnek legszebb értéke talán mégis a karitász. Itt jutott el legközelebb Krisztushoz — oly közel, mint az Egyház arisztokratái, a szentek közül is kevesen. Hogy mit gondolt Krisztus akkor, amikor a karitász törvényét