Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1931

örök időkre úgy fogalmazta meg, hogy „szeresd felebarátodat, mint ten- magadat“, azt kevesen látták oly élesen s szőtték ennek megfelelően életüket oly következetesen, mint Erzsébet.

Krisztus sokszor meglepte a világot. Athén, Róma sokszor megdöbbenve néztek az evangélium egyszerű hírnökeire, ezekre a merész újítókra. De e megdöbbenés talán sohasem volt nagyobb, mint mikor Krisztus nevében a szeretet törvényét hirdették ki a pogány világnak. A klasszikus életszemlélet és erkölcstan s a kereszténység között a legnagyobb megkülönböztető, a legnagyobb vízválasztó a szeretet törvénye.

Az antik világ szemében az életértékek legmagasabb csúcsa, koronája a „logos“, a „ratio“, az értelem. Bármily szépen is írjon Platon a Symposion- ban a szeretetről, bármily mély, izzó érzelmek sugározzanak is ki a görög, római költészetből, szobrászatból, a klasszikus világszemlélet a lét teljességét, tökéletességét a sugárzó, hideg észben kereste Nem mintha az antik ember nem értékelte volna az érzelmi világot, a szeretetet. De ez a szeretet „a görög világ számára az érzéki szférához tartozó érték“. Az antik világ szeretet- -eszméje az egész világot átfogó egyirányú erő, amely a lét végtelen sok alanyát mindig tökéletesebb létformák felé űzi, hajtja, de hiányzik a minden tökéletesség birtoklójából, az Istenségből. „Ha istenek volnánk, nem szeretnénk“ — mondja Platon. Aristoteles is az Istenben a tökéletes Nous-t, a felséges Gondolkodót, az első Mozgatót látja, aki felé törtet minden létalany. Ez a vágyódás, törtetés a klasszikus világ szeretete, amelynek tehát nem lehet helye, szerepe Annak életében, lényében, akiben csak beteljesedések vannak. A szeretet a világegyetem nagy agon-ja, küzdelme az Istenség felé. E kozmikus küzdelemben — s ez a pogány szeretet-eszme másik lényegi vonása — a tökéletes nem tekint vissza a kevésbbé tökéletes felé, az erős nem nyúl le a gyengéhez. A pogányság szeretet-eszméje még legtisztább formájában is csak egy irányban sugárzik: a tökéletesebb felé.

A kereszténység mindenekelőtt is gyökeresen megváltoztatja az életértékek rangsorozatát. A szeretetet kiemeli az érzéki szférából, átlelkesíti s minden érték élére tűzi. Szent Ágoston mondása : „A szeretet jobban boldogít, mint az értelem“, a legtisztább visszhang az Evangéliumra. Ismeretes Szent Pál tanítása, aki a szeretetet egyenesen a hit fölé helyezi. Anélkül, hogy az Isten-eszmében a „primus Motor“, az első Mozgató, a végtelen „Nous“ elhomályosulna, a kereszténység a szeretetben találja meg az isteni lényeget. „Szeretet az Isten“ — hangzik az új világból az új igazság. A teremtmény törtetését a tökéletesebb létforma felé a kereszténység nemcsak hogy nem fogja, töri le, hanem minden erkölcsi erőfeszítés céljául tűzi. „Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes!“ A keresztény tökéletesedés eszméjét is átizzítja a szeretet, de ez a szeretet nem sugárzik csak egy irányban, a tökéletesebb felé, hanem kiönti fényét, melegét mindenkire. A szeretet lesz a kereszténység legegyetemesebb törvénye, amelynek nem szabad kivételt ismernie. Az ókor aggodalma, hogy a tökéletes szeretete