Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1930

8 meg a kérdést közelebbről talán egy példa segítségével. Az ügyvéd és orvos titoktartásra van kötelezve ügyfele vagy paciense érdekében. Ezt a titoktartást a fennálló jogszabályok és törvényes rendelkezések is respektálják s az ügyvéd vagy orvos ily esetekben akkor sem tartozik vallani, ha tanuként idézik a bíróság elé. Már most, hogy áll a kérdés az ethikai szempont megvilágításában ? Az ügyvéd vagy orvos ügyfelének vagy paciensének beismeréséből és egyéb meggyőző bizonyítékokból arról szerez tudomást, hogy azt a súlyos bűncselekményt, amelyért a körülmények véletlen találkozása s az ebből keletkezett gyanú alapján egy más, egy ártatlan ember ül a vádlottak padján, nem ez, hanem az ő fele vagy paciense követte el. Kötelezi-e ilyenkor is a titoktartás vagy sem? Néhány évvel ezelőtt egy előfordult eset alkalmából az egyik bécsi napilapban igen érdekes vita fejlődött ki a kérdés felett, amelybe az osztrák ügyvédi és birói kar legjelesebbjei is beleszóltak. Az egyik csoport, közöttük Bachrach a kiváló bécsi jogász, az ügyvédi titoktartást abszolút kötelezettségnek minősítette, mely alól csak a megbízó adhat felmentést, mások viszont az ártatlan ember érdekét helyezték előbbre. Egyébként ugyanezt a problémát érinti az angol Galsworthy is „Loyaeltis" című színművében. En előttem, tisztelt hallgatóim, ez a kérdés nem probléma. Abban azt hiszem mindenki egyetért, hogy akár az ügyvéd, akár az orvos jut ily helyzetbe, elsősorban és minden rendelkezésre álló eszközzel oda kell hatnia, hogy maga az ügyfél vagy paciens teljesítse kötelességét és siessen az ártatlan védelmére. De ha ezt megtenni vonakodik és az ártatlant másként megmenteni nem lehet, akkor az én nézetem szerint magának az ügyvédnek vagy orvosnak kell a titoktartás megszegésével is a mentő szerepet vállalnia. Mert én nem ismerhetek el semmiféle akár titoktartási, akár másféle olyan kötelességet, mely az isteni és emberi igazsággal ellenkezik ; az isteni és emberi igazság törvénye szerint pedig az elkövetett bűnért a bűnösnek és nem az ártatlannak kell bűnhődnie. Más szempont alá esik a gyóntatószék titoktartása. Itt az ember nem földi bíráival, hanem Istennel áll szemben és az az ember, aki bűnével el tudott jutni a gyóntatószékhez, bizonyára meg fogja találni az utat az ártatlan megmentéséhez is. Amit elmondottam, csak példa volt, de előfordulhat a kötelességek összeütközése más variációkban is. Ilyenkor mindig az legyen az ember direktívája, hogy azt a kötelességet kell teljesítenie, amelyiknek oldalán az igazság áll, mert a másik oldalon csak látszólagos vagy formai kötelességről lehet szó, amely az igazsággal szemben nem is kötelesség! Az önfegyelem és önzetlenség, amint már mondottam, szintén elengedhetetlen feltételei a lelki műveltségnek. A művelt lélek önkéntelenül is visszariad attól az útvesztőtől, melynek egyik-másik ösvényén emberhez nem méltó célok csábító ereje hajtja és az elnyomott lelkiismeret megállítani nem tudja a siralom völgyének vándorait.